Ezeket látta már?

AIDS

Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) angol mozaikszó, melynek magyar jelentése szerzett immunhiányos szindróma. Az AIDS fertőzést a HIV vírusok terjesztik. Bár a betegség nemi úton terjed, fertőzések bekövetkezhetnek a vírushordozó egyének vérével való érintkezés útján is. A legtöbb emberen, akit a vírus megfertőzött, idővel megjelennek az AIDS tünetei, amely a betegség utolsó stádiumát jelenti. Az AIDS ellen jelenleg nincs gyógyulást hozó orvosság, így végkifejletként 2-5 éven belül bekövetkezik a halál.

Az AIDS-et 1981. december 1-jétől jegyzik, mint különálló betegség. A vírus terjedésének menete 1959-ig vezethető vissza. A legtöbb tudós szerint a HIV Fekete-Afrikában alakult ki a 20. század első felében. Ma már pandémiás jellegű. A WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben és 2,1 millió halt bele, amiből 330 ezer gyerek. A fertőzöttek több mint háromnegyede Fekete-Afrikában él.

Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, sőt ma már a vírusfertőzés megszüntethető. A vírus szaporodását gátló gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető sőt egyre inkább gyógyítható krónikus fertőzés.

Az AIDS tünetei

HIV fertőzés (korai stádium): Egy, a fertőzés megtörténte után egy-két hét múlva bekövetkező akut influenzaszerű megbetegedést leszámítva kezdetben - amely több évet is jelenthet - nincsenek tünetek. (A fertőzött egyén vérében a HIV vírus jelen van és másokra is átterjedhet, akár kifejlődtek már az illetőn az AIDS tünetei, akár nem.)

HIV fertőzés (középső stádium):

- Visszatérő jellegű influenzaszerű tünetek (fáradtság, láz, izzadás, izomfájdalmak, megnagyobbodott nyirokcsomók, köhögés).

- Visszatérő jellegű fertőzések a szájüregben (szájpenész) és/vagy a bőrön. (Egyéb közönséges fertőzések szintén előfordulhatnak és újra meg újra kitörnek a gyenge immunvédelem miatt.)

AIDS (végső stádium):

- Jelentős testsúlycsökkenés.

- Krónikus hasmenés.

- Köhögés, légzési nehézségek (Pneumocystis carinii okozta tüdőfertőzés, széles körben elterjedt TBC).

- Rózsaszínű/lila kelések a bőrön (a Kaposi szarkóma nevet viselő bőrrák).

- Fejfájás, tudatzavarok (az agy fertőzés általi érintettsége).

Az AIDS kiváltó okai

Okozója, a HIV (emberi immunhiányt okozó vírus), a fertőzött ember vérével, nemi váladékával, vért tartalmazó váladékaival és eszközökkel, valamint anyatejjel vihető át. Utazók számára az alkalmi szexuális kapcsolat jelenti a legnagyobb veszélyt. Szexuális kapcsolat során, a nyálkahártyán keletkezett apró sérüléseken keresztül jut be a vírus, mely a fertőzött partner nemi váladékában óriási mennyiségben található.

Az AIDS vírusa (HIV) az immunrendszer bizonyos sejtjeihez kötődik. Az immunrendszer működését gyengíti, évek során teljesen elpusztítva az un. sejtes védekezést. Nem szokványos kórokozók, daganatos betegségek és az idegrendszer károsodása okozhatják a halált. Az orvostudomány mai állása szerint már lassítani lehet a vírus szaporodását, így mérséklődik az immunrendszer károsodása is és a beteg fertőzőképessége is csökken. Minél korábban ismerik fel a betegséget, annál jobbak az eredmények. A fertőzés tényét ellenanyag-kimutatással lehet bizonyítani.

Mit tehet Ön AIDS esetén

Menjen el orvosához ha fertőzöttnek gondolja magát, vagy fertőzésnek volt kitéve!

- ha fertőzöttsége igazolódik, kerülje a túlzsúfolt helyeket, és óvakodjon a közönségesen előforduló fertőzésektől!

- Kerülje a nemi életet és a teherbeesést!

- Ne adjon vért, spermiumot és ne jelentkezzen szervátültetésekhez donornak!

Mit tehet az orvos AIDS esetén

A tudomány jelenlegi állása szerint ha az emberi szervezetbe bekerül az AIDS vírusa, a fertőzöttség állapota visszafordíthatatlan. Ma még nincs olyan gyógyszer, amely a vírust a szervezetbol eltüntetné. Megfelelő kezeléssel, más egyéb krónikus betegségekhez hasonlóan jól karbantartható. Az érintett személy jó életminőséggel élheti tovább életét.

Az AIDS megelőzése

Csak házastársával, illetve állandó partnerével létesítsen szexuális kapcsolatot!

Kerülje a prostituáltakkal való nemi életet, az alkalmi ismerettségeket és a sűrű partnercserét!

Minden szeretkezésnél használjon kondomgumit, kivéve persze azokat a párokat, akik babát szeretnének!

(A kondomgumi csökkenti a fertőzés kockázatát, de nem akadályozza meg teljesen bekövetkeztét. A membránóvszerek túl vékonyak ahhoz, hogy teljes védelmet nyújtsanak.)

Kerülje a kábítószereket és az injekcióstűk közös használatát!

Kerülje a fogkefék és a borotvák közös használatát!

Ha akupunktúrás kezelésben szeretne részesülni, vagy tetováltatni akarja magát, esetleg fülbelövést kér, bizonyosodjon meg arról, hogy a használt eszközök sterilek-e!

- Ha műtétnek veti alá magát és lehetséges, kérjen autológ vértranszfúziót (vagyis olyan vérátömlesztést, ahol a vért Öntől veszik le, hogy azt később majdk visszajuttassák).

HIV fertőzés/AIDS nem kapható:

a mindennapi érintkezéstől (kézfogás, ölelés, puszi).

Az ételek/evőeszközök megosztásától.

WC-ben/uszodában.

Szúnyog és egyéb rovarok csípésétől.

Véradástól.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához