Ezeket látta már?

Az alkoholisták korán halnak (?!)

Az impulzív alkoholisták korábban halnak meg! Az alkoholizmus és az impulzivitás veszélyes kombináció: a jelenleg is ivási gondokkal küszködő emberek, akik nehezen tudnak uralkodni indulatos természetükön, valószínűleg 15 éven belül meghalnak, állítja egy új tanulmány.

Az alkoholizmussal kapcsolatban már régóta ismert tény, hogy megnöveli a korai halálozás kockázatát, miközben az impulzivitás – vagyis a felelőtlen kockázatvállalás az esetleges következmények figyelembe vétele nélkül, az önkontroll hiánya – szintén hatással van az elérhető legmagasabb életkorra, az ivási szokásoktól függetlenül.

Az alkoholisták korán halnak (?!)

A kutatók összesen 515 orvosi segítséghez folyamodó, alkoholproblémákkal küzdő önkéntest figyeltek meg egy tizenöt éves vizsgálati perióduson keresztül. Ezen időszak alatt 93 ember halt meg. Azok az alanyok, akik az impulzivitást mérő teszteken magas pontszámokat értek el, nagyobb valószínűséggel haltak meg a következő évek során, még azután is, hogy a kutatók olyan faktorokat is beemeltek a vizsgálatba, mint az alkoholizmus súlyossága, vagy a fizikai egészségi állapot, mondta Daniel Blongien, Ph.D, a Palo Alto Egészségügyi Központ specialistája.

A tanulmány során az is kiderült, hogy a lelki támaszt biztosító társakkal, erős baráti, vagy családi háttérrel rendelkező emberek esetében jelentős mértékben lecsökkent az impulzivitás következményeinek negatív hatása. "Ebből a szempontból a baráti kapcsolatok erőssége, a bizalom foka, és a bizalomra való képesség számított. A barátok száma nem befolyásolta az eredményeket" - mondta Blongien, a tanulmány vezetője. Az eredmények megerősítik a támogatást biztosító szociális hálózat fontosságát az alkoholizmust kezelő programok kidolgozásakor, tette hozzá Blongien.

A teljes tanulmányt az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című szakfolyóirat online számában publikálták.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához