A biológus úgy véli, a tapasztaltak alapján joggal feltételezhető, hogy ha a parlagfüvet kelése után, szárba szökkenése idején éri egy tömeges lepkekabóca-fertőzés, akkor nemcsak a pollenkibocsátása lesz kevesebb, hanem teljes virágzásának elmaradása következtében kisebb mennyiségű magot is érlel be szaporodásához.
Szőke Lajos ugyanakkor hozzátette, egy esetből nem lehet kétséget kizáróan azt állítani, hogy a parlagfű biztosan tápláléka a lepkekabócának, mert akár véletlenül is kerülhetett a kártevő az allergén gyomnövényre a nyírségi erdőben. Mindazonáltal elképzelhetőnek tartotta, hogy a parlagfű is táplálékul szolgálhat az Amerikából Európába behurcolt rovarnak, hiszen 6-8 milliméteres imágóinak (kifejlett egyedeinek) kártételét több gyomon tapasztalták már.
A melegigényes fajnak számító amerikai lepkekabóca 1979-ben jelent meg Észak-Olaszországban, és előbb a kontinens déli részén terjedt el, majd alkalmazkodva a körülményekhez Közép-Európa több országában, így Ausztriában, Szlovéniában, Magyarországon és Csehországban is megjelent.
Kártevését eddig mintegy 100 növényfajon jegyezték le a szakemberek, így gyümölcsfákon, az őszibarackon, birsen vagy szőlőn, továbbá díszfákon, a juharon, a vadgesztenyén és a hárson, és emellett gyomnövényeken is, például a csalánon, illetve most először a parlagfüvön.
Előfordulását fehér viaszváladék jelzi, imágói a leveleket, hajtásokat és a lágyszárú növényeket szívogatják, mézharmatot ürítenek a levelekre, amelyen gyakran megtelepszik a korompenész is további károsodást okozva az érintett növényekben.
