Az úgynevezett karácsonyfa-szindrómát a New York Állami Egyetem részeként működő Upstate Orvostudományi Egyetem szakemberei fedezték fel, miután rekordmértékű légúti megbetegedést tapasztaltak a karácsony napját megelőző, illetve követő hetek során.
A kutatók 28 karácsonyfáról származó mintákat, köztük tűleveleket és fakérget vontak alapos vizsgálat alá. A különböző fajtájú fákon összesen 53 esetben találtak gombákat. Az azonosított penészgombák 70 százaléka olyan tüneteket eredményezhet, mint az orrviszketés, vizenyős szemek, köhögés, légszomj, mellkasi fájdalmak, nátha, kimerültség és alvási problémák.
Néhány közülük hosszú-távú tüdőproblémához és a hörghuruthoz, illetve a tüdőgyulladáshoz hasonló betegségekhez is vezethet - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk).
A penészgomba természetes módon képződik a fákon, de a kellemesen meleg karácsonyi szobahőmérsékletben gyorsan fejlődik. Az Annals of Allergy, Asthma and Immunology című folyóiratban megjelent tanulmány egy másik vizsgálatot is idéz, amely szerint miután a karácsonyfa két hétig áll a lakásban, a levegőben lévő penész spórák száma nyolcszázról ötezerre nő légköbméterenként.
A kutatást vezető Lawrence Kurlandsky már többször kezelt olyan betegeket, akiknél egyértelmű volt a karácsonyfa és a tünetek közötti összefüggés. Akik nem szeretnék fa nélkül, vagy műfenyővel tölteni az ünnepeket, azoknak a szakember azt tanácsolja, hogy először is alaposan mossák meg a fájukat a kertben és hagyják megszáradni, mielőtt bevinnék a lakásba. Karácsony napja után pedig azonnal búcsúzzanak el a fenyőtől és ne várják meg vízkereszt előestéjét.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár












