Ezeket látta már?

C-vitaminnal az Alzheimer-kór ellen?

A C-vitamin feloldja az agyban az Alzheimer-kórban bekövetkező lerakódást! Állatkísérletekben a C-vitamin képes megszüntetni az Alzheimer-kór okozta elváltozásokat. Svéd kutatók nagy figyelmet keltő eredményeit a Journal of Biological Chemistry közölte.

Alois Alzheimer német ideggyógyász 1906-ban írta le a később róla elnevezett, mind súlyosabb memóriazavarral járó betegséget. A betegség sajnos egyáltalán nem ritka: a nemzetközi statisztikák szerint 65 éves kor fölött a lakosság egy százaléka szenved benne, előfordulásának gyakorisága pedig ötévente megduplázódik. Sokan ennek alapján az öregedés velejárónak tartják, de az utóbbi időben mind többet tudunk arról, hogy megjelenésében igen bonyolult ideggyógyászati összefüggések játszanak szerepet.

C-vitaminnal az Alzheimer-kór ellen?

A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. Ezek a lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezetet megőrző idegközpont területén alakulnak ki.

Katrin Mani, a svédországi Lundi Egyetem molekuláris orvostudomány tanszékének vezetője írja munkacsoportjuk tanulmányában, hogy "ha Alzheimer-kórban szenvedő egerek agyszövetét C-vitaminnal kezeljük, jól látható, hogy a kóros fehérjelerakódások feloldódnak. Állatkísérleteink azt mutatták, hogy a C-vitamin nagyobb mennyiségben szívódott fel dehidro-aszkorbinsav formájában, ha azt egy éjszakára a hűtőszekrényben tartottuk".

A kutatók is hangsúlyozzák, amit az ideggyógyászok tapasztalnak, hogy az Alzheimer-kórnak egyelőre bizonyítottan hatásos kezelési módja nincsen. Néhány forgalomban lévő szer, és a különböző gyógyszerekkel folyó klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ezek bizonyos mértékben a betegség tüneteinek megjelenését késleltetik.

Az antioxidáns hatású C-vitamint igen sokféle kóros állapotban alkalmazták, de igen ellentmondó eredményekkel. A svéd állatkísérletes adatok ismét ráirányítottak ennek a készítménynek a terápiás lehetőségeire az orvostudomány figyelmét.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához