A szervezet bostoni konferenciáján ismertetett legújabb ajánlás annyival egészíti ki a korábbiakat, hogy teljesen háton fekvő pozíciót javasol a babáknak egyéves korig, kerülve a veszélyes oldalfekvést is. Az ébren töltött órákban ajánlott némi "hasalás" is, de csak felnőtt felügyelete mellett.
Az utóbbi években jelentősen megnőtt az alvással összefüggő gyermekhalálozás aránya, ezért a mostani 18 pontos ajánlás a szülők mellett az egészségügyi gondozóknak és egyéb, csecsemőkkel foglalkozó személyeknek is igyekszik útmutatást nyújtani.
A szakemberek olyan biztonságos alvókörnyezet kialakítására helyezték a hangsúlyt, amely önmagában képes csökkenteni a bölcsőhalál, a fulladás, illetve a légzés, majd a szívműködés kimaradásával járó tetszhalál kockázatát. A babák bölcsőjében mellőzni kell a pihe-puha tárgyakat, a paplanokat és a takarókat.
A szerkesztő hozzászól...
Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA oldalán is újkeletű a közlés, miszerint ők, mint a gyógyszerek mellett éellemiszerekkel, és eszközökkel is foglalkozó hatóság, hogyan foglalknak állást ebben a kérdésben. Lássuk!
Megelőzik-e a babatermékek a bölcsőhalált? Nem - állítja az FDA.
Az FDA azért kellett állást foglaljon ebben a kérdésben, mert számos babatermék-gyártó azzal is reklámozta termékeit, hogy csökkentik a bölcsőhalál kockázatát. Ezek különélfe kispárnák, matracok, takarók, bébimonitorok voltak. Ha a gyártó termékét úgy minősíti, hogy egy betegség vagy állapot megelőzésére, kezelésére alkalmas - az USÁ-ban az FDA hivatott ezeket értékelni, véleményezni, és engedélyezni.
Ezért is szólították fel a gyártókat-forgalmazókat, hogy ne reklámozzák, ne ajánlják e termékeket azzal, hogy "alkalmasak lehetnek a bölcsőhalál megelőzésére", amíg a hatóság ezt nem vizsgálta meg objektív módszerekkel, és nem adott rá engedélyt.
"E termékek nem szükségesek, viszont veszélyesek is lehetnek adott esetben" - mondja Dr. Susan Cummins, az FDA orvosi eszközökkel foglalkozó részlegének vezetője.
forrás: FDA