"Kamaszkorban az agy viselkedésformálást irányító területe közvetlen összefüggésben van a jutalmazást észlelő résszel, ez pedig nagyban befolyásolja a döntéshozatalt. A tizenévesek nem azért viselkednek bizonyos helyzetekben ostobán, mert ostobák, hanem azért, mert máshogy működik az agyuk, máshogy reagálnak a dolgokra" – magyarázta Bita Moghaddam, a Pittsburghi Egyetem munkatársa.
Noha patkányokon végezték el a vizsgálatot, a kutatók szerint a legtöbb állat kamaszkorában az emberi tizenévesekhez hasonlóan viselkedik. "Ha az agy bizonyos dolgokra máshogy reagál, az megmagyarázza, miért olyan sérülékeny ebben az időszakban. Ennek ismeretében a megelőzés is hatékonyabb lehet" – vélekedett a kutató.
A kísérlet során a patkányoknak megtanították, hogy ha orrukkal benyomnak egy ajtót, a mögötte lévő lyukban ennivalót találnak. Agyukat közben érzékelőkkel figyelték. A nucleus accumbens az agy azon területe, amely a jutalmazásért felelős, például evés, szex és egyéb, a túlélést elősegítő tevékenységek közben. A terület gyógyszerekkel is aktivizálható, úgy, hogy olyan vegyületeket szabadít fel, amelyektől jól érezzük magunkat.
Amikor a patkányok megtalálták az ennivalót, hasonló folyamat játszódott le az agyukban. A különbség a dorsalis striatum nevű területen volt tapasztalható: ez a rész veszi a jutalmazás jeleit a nucleus accumbensből és ez felelős a szokások kialakításáért is. A kutatók úgy tapasztalták, hogy a kamaszkorú patkányoknak ez a területe a felnőttekénél sokkal aktívabban működött, és ez vezet esetükben a kockázatosabb magatartásformákhoz. Azt azonban nem tudják, mitől változik meg később az agy működése.
"Legtöbbünkből később teljesen normális felnőtt válik, néha azonban a terület alul- vagy túlteljesít, ekkor állandósulnak a mentális betegségek" – mondta el Moghaddam.
A tanulmány a Proceedings of the National Academies of Sciences című lapban jelent meg.
2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Csípőprotézis-műtét
- Májproblémák
- Emlőrák-szűrés
- Reumatoid artritisz?
- Méhnyakrák elleni védőoltás
- Gyermekvállalás negyven év felett
- S. aureus fertőzés?
- Kellemetlen szájszag
- Friss hírek
- Videótár











