Simpson professzor és kutatótársai összesen 75 gyerek adatait tanulmányozták, akik 1975 és 1976 között születtek. A gyerekek fejlődését a kutatók rendszeres időközönként ellenőrizték, és személyes interjúk, kérdőívek, valamint tanári és szülői beszámolók alapján értékelték őket, egészen 20-21 éves korukig, egészen pontosan az első romantikus kapcsolataik kiépítéséig.
A gyerekek 12-18 hónapos koruk körül egy laboratóriumi körülmények között végzett úgynevezett "szokatlan szituációban" vettek részt. A kísérlet során stresszes helyzetet idéztek elő, miközben a gyerekeket elválasztották az anyjuktól, majd újra együtt lehettek.
Azokról, akik a kísérlet alatt mindvégig stresszmentesek maradtak, a kutatók azt feltételezték, hogy az anyához való kötődés nem olyan erős. Az ő esetükben bebizonyosodott, hogy későbbi, felnőttkori kapcsolataik során sokkal több negatív érzelmet jelentettek, miközben párkapcsolati konfliktusaikat próbálták megoldani.
Simpson professzor azonban megjegyezte, hogy az anyához fűződő kisgyerekkori viszony mellett számos egyéb faktor is közrejátszhatott a későbbi párkapcsolatok kezelésében, mint például az iskolás évek alatt elsajátított szociális készségek, vagy a kamaszkori barátságok minősége.
A Minnesotai Egyetemen végzett tanulmány részleteit a Current Directions in Psychological Science című pszichológiai kap decemberi számában publikálták.
