Dr. Meredith Gattis, a Cognitive Development című lapban megjelent tanulmány vezetője, aki a Cardiff Egyetem Pszichológia Tanszékének munkatársa, elmondta, hogy a megfigyelések alapján a gyerekek valójában a hanglejtésre reagálnak, nem a mondanivalóra.
A kísérletek során a szakemberek nyolcvannégy 14 és 18 hónap közötti, Cardiffban élő kisgyereket követtek nyomon egy éven át, akik közül egyiküknek sem volt korábban semmilyen találkozása a görög nyelvvel. Az anyák különféle játékokkal szórakoztatták gyermekeiket, miközben hol angol, hol görög szavakat használtak, a kicsik pedig mindkét esetben ugyanúgy reagáltak, függetlenül attól, hogy értették-e a szavak jelentését, vagy nem.
Dr. Gattis beszámolt róla, hogy a gyerekek már egészen kicsi korban reagálnak szüleik különféle hanglejtéseire, és valójában nem is az számít, mint mond a szülő, hanem az, hogyan mondja. Ezért érdemes óvatosnak lenni, mert ha például egy kisgyermek arra kíváncsi, tetszik-e nekünk a rajza, és mi nem elég lelkesen feleljük az "igen"-t, könnyen érezheti éppen az ellenkezőjét annak, amit mondunk.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











