Az International Journal of Obesity című lapban megjelent tanulmány szerzői olyan kétszülős családokban élő nyolc-kilencéveseket vizsgáltak, ahol az egyik szülő jelentős súlyfelesleggel rendelkezett. Úgy tapasztalták, hogy kövér apa és normál súlyú anya mellett a gyerekek is nagy eséllyel váltak túlsúlyossá, míg fordított esetben nem jött létre ez a helyzet.
Az eredmények ellentmondanak a közvélekedésnek, mely szerint az anyák – akik több időt töltenek gyermekeikkel, és rendszerint ők felügyelik a család vásárlási és étkezési szokásait – nagyobb szerepet játszanának a gyerekek súlyának alakításában.
Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy az utódok az azonos nemű szülő testalkatát öröklik: így az elhízott anyáknak a lányaik, míg az apáknak a fiaik fognak súlyproblémákkal küzdeni. Az új eredmények – amelyek 3825 gyermek megfigyelése alapján készültek - kétségbe vonják ezt a feltételezést.
"Fontosnak tartottuk tudatosítani az apák szerepét gyermekeik elhízásában" – nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Emily Freeman, a Newcastle-i Egyetem munkatársa. Véleménye szerint az apák példaképül szolgálnak a gyermekeik számára, ezért is fedezhető fel ez az összefüggés. Ezért a zöldséget fogyasztó és rendszeresen sportoló édesapa nagyobb eséllyel mondhat magáénak egészséges családot.
2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Csípőprotézis-műtét
- Májproblémák
- Emlőrák-szűrés
- Reumatoid artritisz?
- Méhnyakrák elleni védőoltás
- Gyermekvállalás negyven év felett
- S. aureus fertőzés?
- Kellemetlen szájszag
- Friss hírek
- Videótár











