A European Journal of Clinical Nutrition című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint a nagy mennyiségű sófogyasztás károsíthatja a fejlődő veséket, hozzászoktathatja a gyerekeket a túl sós ízekhez, és olyan rossz étkezési szokások kialakulásához vezethet, amelyek felnőttkorban megmaradva komoly egészségügyi problémákat okozhatnak.
A Bristoli Egyetem szakembereinek A kilencvenes évek gyermekei című tanulmánya 1178 nyolc hónapos csecsemő háromnapi étrendjének elemzésével készült. Az 1991 és 1992 között született gyerekek étkezési szokásairól az édesanyjuk adott részletes leírást. A csecsemőket négy csoportba sorolták a kutatók a napi sóbevitelük alapján.
Az eredmények szerint a kicsik többsége 3-4 hónapos korában kezdett el szilárd táplálékot enni, ami azt jelenti, hogy a legtöbb sót fogyasztók csoportjába tartozó gyerekek nyolchónapos korukra már a korosztályuknak előírt maximális ajánlott napi beviteli mennyiség - az első 12 hónapban 400 mg - több mint kétszeresét ették meg.
A csoportba tartozó kisgyerekek gyakran az anyatejnél (100 milligrammban 15 milligramm) és a tápszeres tejnél (100 milligrammban 15-30 gramm) is magasabb sótartalmú tehéntejet (100 grammban 55 milligramm) kaptak fő tejforrásként, annak ellenére, hogy az nem ajánlott az egyévesnél fiatalabb csecsemőknek - ismertette a tanulmány lényegét a Science Daily (http://www.sciencedaily) tudományos hírportál.
Ezek a gyerekek majdnem háromszor több kenyeret ettek, mint a legkevesebb sót fogyasztó kortársaik, és emellett élesztő kivonatban és pecsenyelevekben gazdag ételeket is kaptak.
A britek által elfogyasztott sómennyiség nagy része az előkészítés során kerül az ételekbe, és csupán kis százalékát teszi ki a főzéskor vagy az asztalnál hozzáadott adag. A szigetországban élő fiatalok és felnőttek napi só bevitele jóval meghaladja a brit Nemzeti Egészségügyi és Klinikai Kiválósági Intézet (NICE) útmutatójában feltüntetett értéket.
Évente több mint négyezer halálesetet lehetne megelőzni, ha a brit felnőttek napi 8,6 gramm helyett - amely a vérnyomásukat is növeli - csupán 6 gramm sót ennének.
"A csecsemőknek szánt ételeket hozzáadott só nélkül kell elkészíteni, és ezt fontos bevezetni a család étrendjébe - hangsúlyozta a tanulmány elkészítésében részt vevő két élelmezési szakértő, Pauline Emmett és Vicky Cribb. Mint hozzátették, a szülőknek egyértelmű tanácsokra lenne szükségük azzal kapcsolatban, hogy mely ételek megfelelőek a gyerekeiknek.
- Mivel a táplálkozás során bevitt sómennyiség háromnegyede a felnőtteknek szánt feldolgozott ételekből származik, ezért a csökkentésére irányuló stratégiák csak az élelmiszeripar együttműködésével lesznek sikeresek. Ez a folyamat már megindult Nagy-Britanniában.
Ha ezt a tanulmányt most megismételnénk valószínűleg jobb eredményeket kapnánk, de még mindig nem elég jókat ahhoz, hogy az biztonságos legyen a csecsemők egészségére nézve."
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











