A kutatók 1991 és 2008 közötti 65 132 szülés elektronikusan mentett adatait elemezék a Kaiser Permanente Egészségügyi Központ dél-kaliforniai intézményeiben. Amikor összehasonlították azokat a terheseket, akinek sem az első, sem második terhessége során nem alakult ki cukorbetegsége, azokkal, akik első terhességük során betegek, míg második során normál vércukorszintűek voltak, azt tapasztalták, hogy harmadik terhességük során azok, akiknél már előfordult cukorbetegség 630-szor gyakrabban lettek betegek.
A különbség még nagyobb volt abban az esetben ha nemcsak az első, hanem a második terhesség során is kifejlődött a kór. Az ismétlődés kockázata különösen magas a spanyolaljúak és az ázsiai származásúak között. Gyakrabban alakult ki a 30-on túli korosztályban, különösen abban az esetben, ha két terhesség között az átlagosnál hosszabb idő telik el.
A terhességi cukorbetegség (GDM) tipikusan a terhesség második vagy harmadik harmadában fejlődik ki. Az Egyesült Államokban a terhesek 7 százaléka érintett. Kezeletlen esetben gyakran okoz koraszülést, gyakoribb a császártmetszés és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása, míg az újszülöttek esetében megemeli a cukorbetegség és a túlsúly valószínűségét.
"A cukorbetegség egy néma kór. Fontos, hogy korán diagnosztizáljuk és szorosan kövessük a betegeket" - nyilakozta Dr. Darios Getahun vezető kutató. "Ha idejében kezeljük az esetek, csökkentjük mind az anyai , mind a magzati kockázatot - csökken a terhességi magass vérnyomás, a húgyúti megbetegedések, a császármetszések aránya, kevesebb lesz az óriásbaba, így csökken a szülési sérülések száma, de kevesebb lesz a cukorbeteg is, csak hogy a leggyakoribb szövödményeket említsük."
Ez az első olyan felmérés, amely a származást is figyelembeveszi a cukorbetegség ismétlődésénél. Hangsúlyozni kell, hogy fontos a minél koraibb felismerés és az ismeretanyag minél szélesebb körű terjesztése, hogy a kismamákat és magzataikat megvédhessük. A közlemény része egy kísérletsorozatnak, mely a cukorbetegség megismerését, megelőzését és kezelését szolgálja.
Ennek során derült ki az is, hogy azok a kismamák, akik terhességük során sokat híznak, különösen terhességük első harmadában, sokkal gyakrabban lesznek terhességi cukorbetegek (1145 terhes adatát elemezve). Egy másik hasonló elemzésből, mely Hawaiin készült és 16 ezer terhes adatát elemezte, kiderült, hogy a kínai és koreai származásúak 10 százalékkal gyakrabban lesznek cukorbetegek. 10000 terhes és gyerek adatát elemezve pedig arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy ha kezelik a terhességi cukorbetegséget, a betegek gyerekei között sokkal kevesebb lesz a túlsúlyos.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár











