A kutatás alapját egy olyan vizsgálat képezte, mely során a szakemberek arra keresték a választ, mekkora stresszel járt a 2005-ös chilei földrengés az akkor éppen várandós kismamák számára. A kutatók a 2004 és 2006 között született chilei gyerek adatait nézték végig, akikről az is pontosan megállapítható volt, hogy az édesanyjuk a terhessége során milyen közel tartózkodott a 7,9-es erősségű rengés epicentrumához.
A Human Reproduction című lapban megjelent tanulmány szerzői arra a megfigyelésre jutottak, hogy azokban az esetekben, amikor az anya a földrengéskor terhessége harmadik hónapjában járt, csökkent a születendő fiúgyermekek aránya. Míg általában több fiú születik, mint lány - nagyjából 51:49 arányban -, addig a tanulmány során ez az arány 45:55-re változott. Dr. Karine Kleinhaus, a New York Egyetem adjunktusa szerint ez a vizsgálat alátámasztja azt a korábbi megfigyelést, miszerint mivel a fiú magzatok nagyobbra nőnek, mint a lányok, több tápanyagra van szükségük az édesanyjuk hasában, aminek következtében az anyát ért stressz következtében gyakrabban vetélnek el, mint a lányok.
A tanulmányból az is kiderült, hogy azoknak a nőknek, akik terhességük második hónapja során élték át a földrengést, átlagosan 1,3 nappal, akik pedig a harmadik hónap során, azoknak már átlagosan két nappal rövidült meg a terhességük időtartama. Emellett százból több mint kilenc nő, aki a földrengéskor a harmadik hónapban volt, koraszülött gyermeket hozott világra, ami 3,4 százalékos növekedést jelentett a megszokott arányhoz képest. A hatás főleg az újszülött lányokon volt érzékelhető, akiknél 4 százalékkal nőtt a koraszülés aránya, ha az anya a második hónapban volt a földrengéskor, és 3,8 százalékkal, ha a harmadikban. A kutatás eredményei alapján a koraszülött fiúk arányának növekedése nem volt kimutatható a földrengés kapcsán.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











