A Canberrai Egyetemen dolgozó Kerry Thomas több mint száz nemzetközi tanulmányra kiterjedő elemzése erős összefüggést mutatott ki az alváshiány és a kismamák szülés utáni néhány hónapon belül jelentkező depressziós tünetei között. A szakember az Ausztrál Pszichológiai Társaság Canberrában tartott éves találkozóján ismertette az eredményeit.
Mint elmondta: a kevés alvástól a kismamák szomorúnak és kimerültnek érezhetik magukat, emellett nehezükre eshet a koncentrálás is. "Nagyobb a kockázata a depresszió kialakulásának a szülést követő negyedik és a nyolcadik hét utáni időszakban azon édesanyák esetében, akiknek a csecsemői gyakran felébrednek éjszaka" - nyilatkozta a szakember.
"Azon nők esetében, akik hat óránál kevesebbet alszanak éjszaka, szintén nagyobb a kockázata a depressziós tünetek jelentkezésének" - tette hozzá. Thomas szerint mindez erős bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az alváshiány összefüggésben áll a szülés utáni depresszióval.
A mostani eredmények alátámasztása érdekében a szakember jövőre 60 kismama bevonásával készít tanulmányt. A vizsgálat során figyelemmel fogja kísérni a résztvevők alvási idejét és depressziós tüneteik esetleges jelentkezését a babák születését követő egy éven keresztül.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











