"Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a születés helyét vagy módját az allergia potenciális kockázatának alapján kell kiválasztani” – jegyezte meg a tanulmány szerzője, Dr. John Penders a holland Maastricht Egyetemről.
A kutatásban körülbelül 2700 újszülött vett részt, akiket hétéves korukig követtek nyomon. Egy hónappal a születés után elemezték a székletmintáikat a bennük található, specifikus baktériumok (pl. E. coli és C. difficile) szempontjából.
Mikor a gyerekek idősebbek lettek, Dr. Penders csapata a szülőket kérdezte ki, hogy milyen gyakran ziháltak a kicsik,vagy volt-e szükségük asztmagyógyszerre, jelentkeztek-e náluk ekcémás kiütések. Vérvétellel állapították meg, hogy érzékenyek-e bizonyos ételekre vagy állatszőrre.
Az adatokból kiderült, hogy a C. difficile a császármetszéssel született gyermekeknél fordult elő leggyakrabban, 43 százalékuk bélrendszerében találták meg. A kórházban, hüvelyi úton világra jött babák esetében ez az arány csak 27 százalék, az otthon születettek esetében pedig 19 százalék lett.
A C. difficile-pozitív gyerekeknél kétszeresre emelkedett az asztma kialakulásának esélye a 6-7 éves kor környékén. Több lett köztük az ekcémás és ételallergiás esetek száma is. Összességében 7 százalékuknál jelentkezett asztma, közel 22 százaléknál ételallergia, 12 százaléknál pedig ekcéma.
Dr. Penders munkatársaival a Journal of Allergy and Clinical Immunology hasábjain számolt be arról, hogy a bélrendszer bizonyos baktériumflóra-összetétele hajlamosíthat az asztmára és az allergiára, habár azt nem tudták bizonyítani, hogy az egyik a másikból következik.
Dr. Peter Bager, aki a dán Statens Serum Intézetben tanulmányozta a szülés és az allergiakockázat kapcsolatát, elmondta, hogy ez beilleszkedik a higiénia hipotézisbe. Amennyiben már korai életkorban felborul a bél baktériumflórája, különösen, ha bizonyos fajok hiányoznak, „csökken az immunrendszer korai stimulációja”, mely többfajta allergiás megbetegedéshez vezethet a későbbiekben.”
"Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy ez az egyetlen baktériumtörzs (a C. difficile) a felelős az allergia és asztma kockázatának növekedéséért" – tette hozzá Dr. Penders. "A bél baktériumflórája több ezer különféle fajból áll, mi azonban csak néhányat vizsgáltunk."
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











