Ezeket látta már?

Terhességi magas vérnyomás: fertőzés is okozhatja

2017.10.02. Módosítva: 2017.10.02.
terhes_vernyomas

Egy tanulmány összefüggést mutatott ki a fertőzések, és a terhesség alatt jelentkező magas vérnyomás, vagyis a preeclampsia között. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos volt segítségünkre.

Mi az a preeclampsia?

A terhességi magasvérnyomás egy, a várandós kismamáknál jelentkező betegség. A megváltozott állapot előidéz egy olyan helyzetet, amiben a kismama vérnyomása tartósan megemelkedik. Ez pedig ártalmas lehet mind az anyára, mind pedig a magzatra.

A preeclampsia jellemzően a 20. hét után jelentkezik, illetve akár előbb is, de ebben az esetben a magasvérnyomás betegség ismert volt a várandósság előtt is. hogy pontosan mi váltja ki, egyelőre nem ismert, de nagy valószínűséggel közrejátszik benne a méhlepény kisereinek károsodása, illetve a magzat sejtjeinek megjelenése az anya szervezetében.

Egy ausztrál kutatás most azonban arra is rámutatott, hogy a terhességi magasvérnyomás és koraszülés, valamint a fertőzések között is van összefüggés. A vizsgálatba 1326 újszülöttet vont be az Adelaide-i Női és Gyermekkórház és az Adelaide Egyetem, melyből kiderült, hogy a vírusfertőzések, köztük is kiemelkedően a herpeszvírus okozta fertőzések összefüggenek a terhességi magasvérnyomás kialakulásával.

Komoly kihívás a szervezet számára a várandósság Komoly kihívás a szervezet számára a várandósság Forrás: EgészségKalauz

A fertőzések ellen

A felszálló fertőzések sajnos a koraszülések és a vetélések egy jelentős százalékáért felelősek. A szervezet megerősítésével, a rendszeres mozgással és a kiegyensúlyozott táplálkozással tehetünk ellene.

A legtöbb szakértő egyetért abban is, hogy a várandósságot érdemes vitaminkészítménnyel is támogatni. Dr. Angyal Géza arra is felhívta a ratkotunde.hu figyelmét, hogy olyan készítmény mellett tegyük le a voksunkat, mely cinket és rezet is tartalmaz. Ez a két anyag ugyanis a szervezetben aktibakteriális hatással rendelkezik, vagyis segít megelőzni a fertőzések kialakulását.

Mi a teendő, ha a baj már megvan?

Abban az esetben, ha a fertőzés kialakult, vagy a magasvérnyomás bizonyítást nyert, pánikolni nem kell. Viszont fokozott figyelemmel, és a szakember tanácsainak pontos betartásával mindenképpen készüljünk.

Le kell mondani a gyermekvállalásról, ha magas a vérnyomásunk? Olvasson tovább!

A várandós készítmények szedését ekkor sem kell abbahagyni, hiszen a betegségből való kilábalásban, és az újabb baj kialakulásának megakadályozásában is szerepet játszhatnak, de ebben az esetben már nem elegendő csak ezekre támaszkodni.

A várandósság a szervezet számára komoly kihívást jelent, amit nem jó félvállról venni. A rendszeres, könnyed mozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a többlet tápanyag, nyomelem és a vitaminigény kielégítése fontos, hiszen ezek együtt növelik annak valószínűségét, hogy a várandósság időszaka csak a harmónia, és az izgatottság miatt lesz emlékezetes, nem pedig a félelem és az aggodalom teszi azzá.

Forrás: ratkotunde.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához