Kísérletükben úgy tapasztalták, hogy a résztvevők sokkal gyorsabban reagáltak a csecsemősírásra, mint a felnőttek hangjaira vagy a madárcsicsergésre.
"Nagyon felgyorsul a reakció, ha azt érezzük, hogy egy kisbabának van ránk szüksége, ami elősegíti a megfelelő gondoskodó magatartás kialakulását" – mondta el a kutatás vezetője Morten Kringelbach, az egyetem pszichiátriai tanszékének munkatársa.
A kutatás résztvevői egy úgynevezett "whack-a-mole" nevű játékot játszottak, amely során a kiemelkedő vakond alakú figurákat kell eltalálni egy gumikalapács segítségével. Eközben babasírást, ideges felnőtthangot vagy madárfüttyöt hallgattattak velük. Az Acta Paediatrica című lapban megjelent tanulmány szerint a csecsemősírás különleges figyelemre készteti a környezetet.
"Kevés hang vált ki ilyen ösztönös reakciót a hallgatóságból. Például hiába hallunk egy repülőn mindenféle hangot, akkor is szinte képtelenség figyelmen kívül hagyni, ha sír ott egy kisbaba" - magyarázta Kringelbach.
A szakemberek leszögezték, hogy kutatásuk nem teljesen tudományos, ám segíthet az olyan állapotok jobb megismerésében, mint amilyen például a szülés utáni depresszió, amely többek között a gyerek sírására való elégtelen reakcióval is jár.
"A depresszió és a szülés utáni depresszió is jár olyan tünettel, hogy az érintettet nem érdekli a csecsemősírás. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogyan lehetne kezelni ezt az állapotot" – mondta el végül a kutató.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár











