Ezeket látta már?

A rák elleni küzdelemben a megelőzés a legfontosabb

2009.02.05. Módosítva: 2015.11.04.

A rák ellenes küzdelemben a megelőzés a legfontosabb, de egyben a legnehezebb feladat a gyógyítás és a korai felismerés mellett - hangsúlyozta Székely Tamás egészségügyi miniszter a rák ellenes küzdelem világnapján tartott konferencián szerdán Budapesten.

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett Füstmentes gyermekkort A ma gyermekei, a holnap világa című rendezvényen a miniszter a felnőttek személyes példamutatásának fontosságát emelte ki, mondván "ezzel tudunk a legtöbbet elérni".

Rámutatott arra, hogy a gyógyítás terén sikerült eddig a legjelentősebb eredményeket elérni, ami érthető, hiszen a gyógyszerezés, a kezelés fejlett Magyarországon. A korai felismerés terén a szűrőprogramok indítása és az ezeken való részvételre való ösztönzés segít abban, hogy mielőbb megkezdődhessen a gyógyítás - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a megelőzésben kell előre lépni, mert így lehet érdemben csökkenteni a rákbetegségek előfordulását, illetve a rák-halálozást.

Ezen a területen a szemléletformálás a kulcsmomentum. "Tudatosítani kell mindenkiben, magunkban először, hogy személyes példamutatással tudjuk a legtöbbet elérni." Az egészséges életmód példája a felnövekvő generációt is erre ösztönzi, hiszen így küszöbölhető ki leghatékonyabban, hogy a felnövekvő generációnál felnőtt korban fellépjenek a rákhoz vezető szenvedélybetegségek, az egészségtelen életmód, s hatékonyabban tudjanak ellenállni a káros környezeti hatásoknak - mondta Székely Tamás.

Simon Tamás professzor a konferencia moderátora arról beszélt, hogy a rák világnapjának legfőbb üzenete: "hogyha egészségesen élsz, nem leszel rákos beteg".

Elmondta, hogy az egészségügyi világszervezet, a WHO felmérései szerint a rákbetegség már nem olyan súlyos sorscsapás ahogy a köztudatban él, hiszen három lehetséges rákbeteg közül egy esetében meg lehet előzni a kórt, egyet meg lehet gyógyítani, a harmadik pedig sokkal tovább él közöttünk viszonylag jó életminőségben.

A Magyar Rákellenes Liga az idei évben az elsődleges prevenció témakörét előtérbe helyezve, kiemelten foglalkozik a betegség okával, a gyermekkori ártalmakkal - elhízás, mozgásszegény életmód, aktív és passzív dohányzás, napártalom -, amelyek felnőttkorban daganatos betegségekhez vezethetnek, hiszen a gyermekkorban rögzült szokások meghatározzák az emberek későbbi egészségi állapotát.

Vasváry Artúrné, a liga elnöke kiemelte a rák időbeni felismerésének fontosságát, azt, hogy a kormány éppen ennek érdekében hirdette meg 2006-ban a Nemzeti Rákellenes Programot.

Február 4. annak emlékére lett a rákellenes küzdelem világnapja, hogy az első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000-ben Párizsban ezen a napon írták alá a kór elleni összefogásra felszólító dokumentumot.

A világon évente 11-12 millió új rákos megbetegedést fedeznek fel, s több mint 7 millióan halnak meg emiatt. A statisztikai adatok szerint Magyarországon az összes haláleset egynegyedét okozzák a daganatos betegségek, a vezető daganatos halálok a tüdőrák, ezt követi a vastagbél- a végbélrák.

Évente mintegy 70 ezer új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak hazánkban, s 33-34 ezren halnak meg valamilyen rákos elváltozás következtében.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához