Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Pokolian égő nyelőcső

Égő nyelőcső ellen: a reflux tünetei

Maró fájdalom a mellkasban vagy éppen a nyelőcsőben: nem csak elsőre ijesztő. Ráadásul úgy tűnik, egyre több embert érintenek az egykor tévesen gyerekbetegségként elkönyvelt reflux tünetei.

Égető érzés a nyelőcsőben

Nem véletlenül emlegetik ma már menedzserbetegségként, mivel a stresszes munkahelyi körülmények során akár a mellkasban is jelentkezhet az égető érzés. Az ijesztő ok magyarázata egyszerűnek hangzik: a rosszul záró gyomorszájon át utat tör magának a gyomorsav, s ott is mar, ahol nem kéne. A kínzó érzés ugyanakkor nem csak a topvezetőket sújthatja, de olyan helyzetekben szintén jelentkezhet, amikor túlzott nyomás nehezedik a gyomorra, így például egy kiadós vacsorát követően, de elhízás, terhesség és szűk ruha viselése esetén is.

Van azonban a betegségnek egy másik, ritkábban előforduló típusa, az úgynevezett csendes reflux, amely alattomosan károsítja a nyálkahártyát, a felismerését megnehezíti, hogy nem a refluxra jellemző tüneteket produkál, nincs égő érzés. A gyomorsav ebben az esetben is visszafolyik a gyomorból a nyelőcsőbe, majd a torokba, ahol nyálkahártya-irritálást, -gyulladást és -felmaródást okoz. Nehéz felismerni, mert a panaszok legtöbbször gége-, mellkas- vagy tüdőbetegségekre utalnak.

Szerencsére a természet ereje és a szakemberek tudása speciális védelmet jelent. A kutatók megállapították, hogy az édesgyökér kivonata kifejezetten jótékony hatást gyakorol a nyelőcsőre, a gyomorra és a nyombél nyálkahártyáira. Ez a védelem ráadásul nem csak reflux-szal járó fájdalomnak, de különféle gyógyszeres irritációknak is elejét veheti.

A retrokedvenc medvecukor ízű Gastro-Bon rágótabletta ráadásul nem csak ezt a különleges, természetes hatóanyagot tartalmazza, de hasznos tejsavbaktériumokkal és prebiotikumokkal is támogatja az emésztést, hozzájárulva az egészséges gyomor- és bélműködés eléréséhez. További jó hír, hogy a készítmény a liszt- és tejcukorérzékenyek, a cukorbetegek és magas vérnyomással küzdők számára egyaránt fogyasztható, annak alkalmazásáról csak a kismamák, a szoptatós anyák és három év alattiak kénytelenek lemondani.

Forrás: pharmaforte.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához