Ezeket látta már?

Középfülgyulladás: nem vesszük komolyan, pedig halálos szövődménye is lehet

középfülgyulladás, szövődmény, agyhártyagyulladás, fülfájás

A középfülgyulladást a legtöbben nem tartjuk komoly betegségnek: valójában azonban a nagyon súlyos szövődményei is lehetnek.

Természetesen a modern gyógyszereknek köszönhetően jelentős mértékben csökkent a középfülgyulladás szövődményeinek rizikója (pl. az antibiotikumok elterjedése előtt a masztoiditisz, vagyis a csecsnyúlvány-gyulladás esélye akár 50 százalék is lehetett, mára ez 0,02%-ra csökkent), de ez sajnos még mindig nem jelenti azt, hogy a középfülgyulladás egy teljesen komplikációmentes betegség lenne. Az, hogy kinél és milyen szövődmény alakulhat ki, számos dologtól függ, így többek között a beteg életkorától, az esetlegesen megkapott védőoltásoktól, vagy éppen attól, hogy mikor és milyen kezelést kapott a közép-fülgyulladásra.

Nagyobb eséllyel alakul ki szövődmény, ha a betegség elhúzódik, vagyis a középfülgyulladás 2 hétnél is hosszabb ideig is eltart, illetve, ha a gyulladás rövid időn belül kiújul.

Milyen tünetek esetén gyanakodhatunk?

A középfülgyulladás jellegzetes tünetei

  • fülfájás
  • étvágytalanság
  • ingerlékenység
  • nyelési nehézségek

A középfülgyulladás nem tipikus tünetei

  • erős fejfájás
  • láz
  • szédülés
  • letargia
  • viselkedési zavarok
  • hányinger és hányás
  • fülből kellemetlen szagú váladékürülés

Az utóbbi jelek mindenképpen arra utalhatnak, hogy az "egyszerű" gyulladásnál komolyabb betegséggel kell megküzdenie a betegnek. Emellett akár az arcüreg bénulását is megtapasztalhatjuk (ez általában az ajkak lefittyedésével, az egyik arcfél érzéketlenségével vagy bizsergésével, nyelési nehézségekkel jár együtt). A fájdalom kisugározhat a nyakba, a tarkóba vagy akár az arcüregek irányába is. A csecsnyúlvány-gyulladás legjellegzetesebb tünete pedig a fül mögött kialakuló, fájdalmas ödémás terület.

Halálos is lehet a középfülgyulladás?

A középfülgyulladás szövődményei érinthetnek a koponyán kívüli, illetve a koponyán belüli területeket is: a gyulladás akár az agyat is megtámadhatja. Az agyhártyagyulladás pedig még napjainkban is rendkívül súlyos, életveszélyes betegség, mely azonnali kórházi ellátást igényel (és sajnos még ez sem garantálja, hogy a beteg életben marad). Az agyhártyagyulladást túlélő betegeknél pedig visszafordíthatatlan agyi károsodások is bekövetkezhetnek.

A középfülgyulladás lehetséges szövődményei között találjuk a már említett agyhártya- és csecsnyúlvány-gyulladáson kívül a belső fül gyulladását, különböző gennygyülemléssel együtt járó betegségeket, de az arcideg sérülését, bénulását is. Emellett az akut középfülgyulladás krónikussá is válhat, és akár hallásvesztést is okozhat.

Hogyan vizsgálják ki a középfülgyulladást?

A kivizsgálás során az otoszkópos (fülvizsgálatra használt eszköz) vizsgálat az első lépés, amely segítségével megfigyelhető a dobhártya és környezete. Emellett lehet szükség tympanometriai és akusztikus reflektometriai vizsgálatra is a dobhártya megfelelő mozgásának és hang visszaverésének értékelésére.

Súlyosabb esetekben hallásvizsgálatot is elvégeznek annak érdekében, hogy kiderítsék, van-e esetleges halláskárosodás.

A középfülgyulladás kezelése

A középfülgyulladás kezelése a súlyosságtól függően változhat. Bakteriális fertőzés esetén szájon át vagy vénásan adott antibiotikumok szükségesek. A tünetek enyhítésére, például láz és fájdalom esetén gyermekkorban lehet szó paracetamolt tartalmazó gyógyszerekről, míg felnőttek esetében más nem szteroid gyulladáscsökkentők is alkalmazhatók. Fontos a megfelelő folyadékbevitel biztosítása és fülcseppek (antibiotikumos, gyulladáscsökkentő) használata mellett.

Az orrdugulás esetén kiemelten fontos a fülkürt szellőzésének biztosítása nyálkahártya-lohasztó orrcseppekkel. Ha az állapot nem javul, az infralámpa vagy a fül melegítése is segíthet. Gyermekeknél előfordulhat, hogy a középfülben keletkezett váladék nem tud távozni, ami "glue ear" néven ismert, és orvosi kezelést igényel. Krónikus savós középfülgyulladás esetén gyakran szükséges a grommet tubus behelyezése, ami segíti a középfül megfelelő szellőzését a dobhártyán keresztül. Néha, különösen elhanyagolt esetekben, műtétre is sor kerülhet. Visszatérő középfülgyulladás esetén az orrmandula eltávolítása is indokolt lehet.

Közép-fülgyulladás: mikor mejünk vissza vele az orvoshoz ?

Bár a közép-fülgyulladással összefüggő szövődmények napjainkban ritkák, már a betegség gyanújával is érdemes orvoshoz fordulni, és akár többször is visszatérni kontrollvizsgálatra – attól függetlenül, hogy milyen kezelést kapott a beteg, illetve hogyan érzi magát. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a beteg egy-két napon belül szinte teljesen gyógyultnak érzi magát, elmúlnak a fájdalmai, de a gyulladásért felelős kórokozók mégsem ürültek ki teljesen a szervezetéből, és a betegség rövid időn belül kiújulhat, vagy más területekre is átterjedhet.

Amennyiben az alább felsorolt tüneteket észleli (különösen gyermek érintettsége esetén), keresse fel háziorvosát vagy egy fül-orr-gégészt, ugyanis bizonyos esetekben szükség lehet speciális kezelésre, melyről a kezelőorvos dönt.

  • 2 nap után sem érez javulást;
  • súlyos fájdalmai vannak;
  • fülfolyás jelentkezik;
  • hasmenés, hányás vagy magas láz esetén;
  • ha halláscsökkenést észlel;
  • visszatérő fertőzések esetén;
  • 1 év alatti gyermek fülfertőzése esetén.

Az időben elkezdett terápiával megelőzhető a dobhártya-perforáció.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Középfülgyulladás: ezeket érdemes tudni róla

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fülfájás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához