Ezeket látta már?

Pusztán az agyunkkal képesek lehetünk sziklákat is mozgatni

agykutatás

Összpontosítással, egyetlen mozdulat nélkül képesek voltak felemelni egy sziklát a számítógép képernyőjén – csak egy példa az Agykutatás Napjainak rengeteg látványosságából.

Több mint ezer látogató, főként fiatalok, diákok vettek részt az Agykutatás Napjain Budapesten idén márciusban. Az ELTE lágymányosi kampuszán összegyűlt a nemzetközi szinten is kiváló magyar agykutatási szakma színe-java, hogy minden érdeklődőnek megmutassák, hol tart ma az idegtudomány.

“Ez a rendezvény Budapest vezető idegtudományi intézeteinek közös összefogásával készült”, mondja Madarász Emília, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatója. A főszervezők között a KOKI mellett ott találjuk az ELTE TTK Biológiai Intézetet és az MTA TTK Kognitív Pszichológiai Intézetet, melyek kutatócsoportjai számos ponton kapcsolódnak a Nemzeti Agykutatási Programhoz.

Az emberi agy és a digitális világ

Az idei rendezvény fő témája a digitális világ és az agy kapcsolata volt. Az érdeklődők megtudhatták például, hogy az egyre gyorsabb ütemben változó információs környezetben agyunk hogyan próbál makacsul ragaszkodni evolúciós örökségéhez, és arról is meghallgathattak egy előadást, hogy milyen új etikai kihívásokat támaszt ez az új világ, mellyel csak most ismerkedünk.

Az előadások mellett a rendezvény igazi vonzerejét az ELTE Déli tömb auláját két szinten megtöltő pszicho-fiziológiai játszóház adta, melyben az érdeklődők – zömében diákcsoportok – fiatal kutatók vezetésével kaphattak bevezetést az agykutatás legváltozatosabb témáiba.

A leginkább futurisztikus kísérleti állomásokon fejre erősített eszközökkel mérték az önként jelentkezők agyhullámait. A szép új digitális világ igazi előhírnökeként pedig egy olyan számítógépes játékot is ki lehetett próbálni, melyben agyhullámainkat (virtuális) sziklák emelgetésére is használhattuk.

Az Agykutatás Napjai egy kiterjedt nemzetközi kezdeményezés, a Brain Awareness Week magyarországi rendezvénye, melyet minden évben márciusban tartanak meg, és 23 év alatt 120 ország több mint 5600 partnerintézménye csatlakozott hozzá.

Stroke, agyvérzés, agyi infarktus - mik a tünetei? Kattintson tovább!

A budapesti rendezvény mellett más hazai nagyvárosokban, így Debrecenben, Pécsett és Szegeden is zajlottak programok. Aki pedig idén nem tudott eljutni a programokra, már most beírhatja a naptárjába a jövő évi rendezvény várható időpontját: 2020. március 16-22-t.

forrás: agykutatas.hu

Forrás: agykutatas.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához