Ezeket látta már?

Az is baj, ha túl sokat alszunk

2018.05.17. Módosítva: 2018.05.17.
sokalvas

Mindenki tisztában van azzal, mennyire fontos az alvás a testi, lelki, szellemi feltöltődésünkhöz, és valószínűleg arról is hallottunk már, hogy a legtöbb ember mégsem alszik eleget. De mi a helyzet azokkal, aki túlságosan is sokat alszanak? Meglepő módon, egyáltalán nem tesznek jót a szervezetüknek ezzel!

Nem is hallunk mást, csak hogy az alvásnak mennyi pozitív hatása van: természetesen segít abban, hogy nappal fizikailag és szellemileg is jól tudjunk teljesíteni, de emellett számos betegség kialakulásának rizikóját csökkenti, hozzájárul a sejtjeink regenerációjához, sőt még a memóriánkat is javítja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minél többet alszik valaki, annál egészségesebb lesz!

Mit is jelent a túl sok alvás? A szükséges alvásmennyiség egyénenként eltérő lehet: van, aki 6-7 óra alvás után van a legjobb formában, másoknak viszont 8 óra szükséges. Az életkor is befolyásoló tényező, a gyermekeknek jóval több alvásra van szüksége, mint a felnőtteknek. A szakemberek szerint mindenképpen érdemes felülvizsgálnia az alvási szokásait annak, aki rendszeresen 9-10 óránál többet alszik.

Sokat alszunk, mégis nyúzottan ébredünk? Sokat alszunk, mégis nyúzottan ébredünk? Forrás: EgészségKalauz

Miért ne aludjunk túl sokat?

Meglepő módon a túl kevés és a túl sok alvásnak hasonló káros következményei lehetnek az egészségünkre, például mindkettő növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának rizikóját, a stroke és a szívroham kockázatát. Ráadásul, minél többet alszik valaki, annál valószínűbb, hogy nappal sem elég aktív, ez pedig az elhízás és az azzal összefüggő problémák kockázatát is növeli. A túl sok (vagy a túl kevés) alvás rontja a szervezetünk inzulinválaszát, így nagyobb a valószínűsége az inzulinrezisztenciának és a cukorbetegségnek.

Az alvás nélkülözhetetlen az agyunk megfelelő működéséhez, így a tanuláshoz, az elsajátított ismeretek "tárolásához" és a minket érő információk feldolgozásához. A túl sok alvás azonban a memória és a kognitív funkciók romlásához vezethet.

Nem alszik jól? Töltse ki a tesztet!

A fejfájás is lehet a túl sok alvás következménye, egyrészt az agyunkban bekövetkező biokémiai változások miatt, másrészt pedig azért, mert minél többet alszik valaki, annál hosszabb ideig marad víz és energia nélkül a szervezete, ez pedig igen kellemetlen tüneteket (például fejfájást) okozhat.

Ok vagy tünet a túlalvás?

Mindenképpen érdemes utánajárni annak, miért alszik valaki túl sokat, különösen akkor, ha sokat alszunk, mégis nyúzottan, fáradtan ébredünk reggel. A túlalvás ugyanis nemcsak okozója lehet az egészségügyi problémáknak, hanem tünete is! Többek között a depresszió, a krónikus fáradtság, a vitaminhiány, a pajzsmirigyproblémák, a narkolepszia is állandó álmossággal jár együtt. Bizonyos betegségek – például az alvási apnoé – pedig befolyásolják, hogy mennyire pihentető az alvásunk.

Gyógyszerek is okozhatnak állandó álmosságot, mint ahogyan az is, ha valami megzavarja a cirkadián ritmusunkat.

Alvászavar

Aki nehezen alszik el, minden tanácsra vevő: egy pohárka bor biztosan segít, de attól is jól alhatunk, ha sportolunk legalább egy órát alvás előtt. Ha pedig semmi más nem jön be, a báránykákat még mindig megszámolhatjuk. Van valóságtartalmuk ezeknek a tanácsoknak? Tévhitek az elalvásról.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához