Ezeket látta már?

Torzító szemüveg és csuklónehezék: kiállítás az autizmusról

2012.06.28. Módosítva: 2015.11.04.

Interaktív kiállítás az autizmusról Varsóban: interaktív, figyelemfelkeltő és oktató kiállítás nyílt az autizmusról kedden a lengyel főváros Kopernikusz Tudományos Központjában (CNK), amely a budapesti Csodák Palotájának megfelelője.

A CNK-ban bemutatott, az érzékszervekre ható installáció segítségével mindenki a saját bőrén tapasztalhatja meg, mit is jelent az autizmus. A betegséggel a rendszerváltás óta foglalkozó Synapsis alapítvány vendégkiállítása vasárnapig látogatható a naponta több ezer vendéget fogadó helyszínen.

Torzító szemüveg és csuklónehezék: kiállítás az autizmusról

A CUBE névre keresztelt eszközben egyebek között torzító tükörben tekinthetik meg magukat az érdeklődők, illetve filmen nézhetik meg, hogyan viselkednek a betegek. A vállalkozó szellemű látogatók egy kísérletben is részt vehetnek, amelyben az autizmussal élők mindennapi problémáival szembesülnek: torzító szemüvegben és csuklónehezékekkel felszerelkezve ki kell keresniük a telefonkönyvből egy számot, hogy egy lapra feljegyezhessék.

A Synapsis tapasztalatai szerint Lengyelországban több mint tíz éve nő az autizmus társadalmi elfogadottsága, mert sokan tisztában vannak a betegség létezésével és szeretnék ezzel kapcsolatos tudásukat gyarapítani. A kiállítás elsősorban ezt az igényt hivatott kielégíteni. Rámutat, hogy a betegeket első látásra nehéz felismerni, hiszen nem mindenkinek tűnik fel azonnal, ha valaki kerüli a szemkontaktust, egyetlen tárgyra koncentrál vagy eltakarja a fülét a zajban.

Kutatók szerint az autizmus a leggyakoribb fejlődési zavar, amely megnehezíti a környező világ észlelését, a tanulást és a kommunikációt. Az adatok arra utalnak, hogy a britek és az amerikaiak 1 százalékát érinti, míg Lengyelországban háromszázból egy gyermeknél diagnosztizálják. Az egész világon évről évre nő a betegséggel érintettek száma, így az ENSZ a legkomolyabb betegségek között tartja számon, a rák, a diabétesz, illetve az AIDS mellett.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához