Ezeket látta már?

Olcsó lesz és hatékony: a papírral való fertőtlenítés

fertotlenit

Rendkívül hatékony és olcsó fertőtlenítési eljárást dolgoztak ki kutatók, melynek egy több ezer éve használt és bárhol elérhető anyag az alapja. A papíralapú fertőtlenítő anyagból a jövőben orvostechnikai eszközöket, kötözőanyagokat, sőt ruhákat is elő lehet majd állítani.

A Rutgers University egyik részlegének, a Department of Mechanical and Aerospace Engineering-nek a kutatói a papírral, ezzel az ősi alapanyaggal kísérleteztek, és úgy találták, hogy ha a papírt egy speciális eljárásnak vetik alá, akkor a papír oly módon változik meg, hogy képes lesz elpusztítani a baktériumokat is.

"Ha a papírt fémmel, vagyis alumíniummal vonjuk be, majd ezt a fémesített papírt magas elektromos feszültségnek tesszük ki, akkor olyan plazmát hozhatunk létre, mely hő, ultraibolya-sugárzás és ózon kombinációja, és így képes elpusztítani a mikrobákat" - mondta Aaron Mazzeo professzor. A plazma tulajdonképpen ionizált gáz, a negyedik halmazállapot a folyékony, a szilárd és a gáznemű mellett.

A szakemberek szerint nagy szükség van a minél hatékonyabb, ugyanakkor olcsó és könnyen elérhető, akár mindennapi használatra is alkalmas fertőtlenítő anyagokra – melyekből akár védőöltözetet is lehet készíteni –, mert a fertőtlenítés az egyik legjobb mód arra, hogy felvegyük a harcot a súlyos, fertőző betegségekkel.

Szükség van a mindennapi használatban a hatásos fertőtlenítő eszközre Szükség van a mindennapi használatban a hatásos fertőtlenítő eszközre Forrás: EgészségKalauz

A kutatás második felében azt vizsgálták, mennyire hatékony az új anyag a kórokozók ellen. Úgy találták, hogy a papírból készült fertőtlenítő eszköz elpusztította a Saccharomyces cerevisiae (vagyis az élesztőgomba) -minta, illetve az E. coli baktérium sejtjeinek 99 százalékát. Ez utóbbi mikroba az egészséges bélflóra része és általában nem okoz egészségügyi panaszokat, de az E. coli esetenként hasmenést, húgyúti gyulladásokat, sőt tüdőgyulladást és más betegségeket is okozhat. Az előzetes kutatási eredmények szerint az új anyag sokkal hatékonyabb a baktériumspórák elpusztításában, mint a hagyományosan használt sterilizáló, fertőtlenítő módszerek.

A sebgyógyítás a fertőtlenítéssel kezdődik. Olvasson tovább!

Mazzeo professzor szerint a jövőbeli terveik között szerepel olyan szenzorok kifejlesztése, melyek az emberi, illetve állati bőrre (pontosabban annak érzékelési rendszerére) emlékeztetnek. A bőrünk ugyanis egyrészt érzékeli a külvilágot, például a hőmérséklet vagy a nedvesség változásait, de a nyomást is; másrészt pedig nagyszerűen védi a szervezetünket a külvilágból érkező mikrobákkal, baktériumokkal szemben.

Az ilyen szenzorokkal ellátott anyagokkal nemcsak művégtagokat lehetne bevonni, de akár épületeket vagy járműveket is. A papíralapú fertőtlenítő anyag pedig szintén alkalmas lehet arra, hogy robotokat, járműveket vagy eszközöket sterilizáljanak vele, például mielőtt fertőzéssel szennyezett környezetbe kerülnének, vagy éppen a fertőző mikrobákkal való találkozás után, és így megelőzzék, hogy a "tiszta" környezetet vagy akár az embereket a mikrobákkal beszennyezzék.

Az új találmányt, illetve az ahhoz kapcsolódó kutatásokat a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban mutatták be.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához