Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található! Igen Nem

Ezeket látta már?

Szex ötven felett is: lehetséges?

idos

Igen, a szexualitás nemcsak a húszéveseké! Bár nagy csodákat nem fogunk állítani ebben a cikkben, és nem találjuk fel az örök fiatalság vizét sem, azért megpróbálunk néhány tippet adni, mit tehet az, aki már idősebb, de még nem mondott le a szexről.

Ó, azok a hormonok!

Sokan azt gondolják, hogy a szexualitás maximum a harmincas éveink végéig erős, aztán szép lassan kihuny... jönnek a hölgyeknél a menopauza évei, csökken a női hormonok szintje, és ezzel együtt az ifjonti lobogás, múlik a libidó.

Pedig vannak fordított tendenciák is, köztudott hogy a nők orgazmuskészsége az idő múlásával és párkapcsolati tapasztalatokkal egyre jobb, legalábbis kb. a 45 éves korig bizonyosan.

Lehet hogy ritkul az élmény, de jóval intenzívebb lehet, mint korábban volt. Férfiaknál pedig még jóval tovább élnek a hormonok, a tesztoszteron-szint az ötvenes éveikben kezd komolyabban visszaesni, persze fokról-fokra.

Egészség-betegség

Sokszor arra hivatkoznak a párok, házaspárok, hogy igen, persze, kellene még.. de hát "olyan fáradtak vagyunk, mint a rongy", különben is ott vannak a gyerekek és/vagy az unokák... még szégyellnénk is ha megtudnák, amúgy meg már egyikünk sem egészséges, nézze meg, hogy elhíztam, ráncos lettem, satöbbi...

Kétségtelen, hogy az idő múlásával sok minden rakódik le bennünk, fizikai-lelki-szellemi teher egyaránt. Regényeket tudnánk mesélni egy idő után szép és rettenetes élményeinkről...

Jönnek a betegségek is szép sorban, alattomosan, vagy nyíltan, durvábban: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az elhízás, a mozgáshiány, a reumatológiai bajok, ízületi problémák, vagy a sok dohányzástól a COPD, az állandó köhögés, hurut, vagy még száz más dolog, autoimmun bajok, mindenféle.

Van akinél már egy betegség is kiolthatja a szexuális érdeklődést, már nem kell, nem érdekel... van nekem elég bajom így is... Akár férfi – akár nő az illető.

Lehet, hogy csak azért, mert olyan gyógyszereket kap valaki (pl. vérnyomáscsökkentők, antidepresszánsok) amelyeket valóban csökkentik akár az erekciós készséget, akár a libidót döntik romba... lehet, hogy testképzavara lesz (hú, de ronda vagyok...) és azért nem vágyik társa, sőt esetleg egy új partner előtt (!) mutatkozni, főleg nem meztelenül...

Hoppá! 10 érdekes felfedezés a szexről! Kattintson!

A szex örök...

A szex örök és elpusztíthatatlan... igaz ezt valakik a rockra mondták, deitt is igaz... Ha valaki intimitásra vágyik, megtalálja idősebb korban is.

Sok minden segíthet ebben, egy enyhén besötétített szoba, kevesebb dekoltázs, picit szebb smink, frizura, ruha, jókedv és derű, kellemes hangulat, ölelés, jó beszélgetések, szép emlékek... annyi mindenen el lehet indulni, aztán a lényegen is segíthet pár nem is csodaszer, például egy jó síkosító, némi intelligencia, és egy kis lassítás a tempón.

Az uraknál pedig az udvariasság, a jó modor, a kellemes kinézet, a higiénia,jó öltözködés, egy kis humor máris sokat dob a dolgon... Ha az ágyban nem annyira megy a "program" egy kedves partner még azt is elnézi, hiszegyikük sem kezdő már... nem időre és teljesítményre mérjük az élményt.

Segíthet egy ügyes pozíció, egy kis edzettség, ne fogyasszunk alkoholt és ne dohányozzunk, inkább járjunk le egy kicsit futni, vagy legalább mozogni rendszeresen, legyünkfittek, ezsokat segíthet.És akkor már nem kell arra hivatkozni, hogy megöregedtem, ráncos lettem, nem vagyok kívánatos, a fogaimat is rendbe kéne hozatni... rendbe bizony.Mennyit számít!

Miért szünne meg a korral a szerelem? Miért szünne meg a korral a szerelem? Forrás: EgészségKalauz

Nincs vége!

A mentális hozzáállás is fontos, tudatosítsuk,hogy igenis szerethetjük még egymást, lehet mégszép élményekben részünk. Ne hagyjuk, hogy kivesszen életünkből a romantika. Uraim, mikor vittek például csak úgy egy csokor virágot a feleségüknek? Hölgyeim, mikor masszírozták meg párjukat utoljára? Mikor mentek el valahova kettesben? Mikor kérdezték meg a párjukat arról, hogy a másik fél hogyan viseli az évek múlását? Mikor nézegették utoljára a régi képeiket? Mikor játszottak bármit is utoljára? Mikor érintették, öltelték meg egymást?

Az intimitás nem a szexnél kezdődik és bizony a hosszú együttélés, ha nem figyelünk erre, a melegség ki tud hunyni - viszont bármikor újracsiholható!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához