Ezeket látta már?

Ki lesz koszorúérbeteg?

A fiatal férfikorban kezdődő szorongás azt jósolja, hogy fokozott valószínűsége van a későbbi koszorúér-betegségnek. Elképzelhető, hogy ezzel a megfigyeléssel a szívroham új kockázati tényezőjét azonosították - közölte az Amerikai Szívgyógyász Kollégium tudományos folyóirata. A szívroham és a lelki betegségek közötti összefüggések lehetőségét régóta tanulmányozzák. Eddig főleg olyan adatok gyűltek össze, amelyek arra utalnak, hogy a depressziós állapot és a szívinfarktus lefolyása között valamiféle kölcsönhatás létezhet.

A kérdéssel foglalkozó vizsgálatok többségében módszertani gondok is adódtak, mert olyan életkorú embereket tanulmányoztak, akiknél kezdődő, de panaszokat, tüneteket még nem okozó koszorúér-betegség nem volt kizárható. A most megjelent svéd tanulmány ilyen szempontból viszont teljesen újszerűnek minősül, mivel a kutatók 18-20 éves férfiakat vizsgáltak.

Ki lesz koszorúérbeteg?

A világhírű stockholmi Karoliska Intézet és az Uppsalai Egyetem munkatársai Janszky Imre vezetésével 49 321, katonai sorozáson megjelenő fiatalember adatait dolgozták fel. Az ifjú férfiak 1969-1970-ben jelentek meg a sorozó bizottság előtt, melyben orvoson kívül pszichológus is volt és ha valamilyen lélektani panasz vagy tünet elhangzott, pszichiátriai vizsgálat is történt.

A sorozási adatfelvétel részeként minden egészség szempontjából lényeges tételt följegyeztek, a testmérettől a dohányzási szokásokon át, a vérnyomáson keresztül a szülők, nagyszülők esetleges betegségeinek összeírásáig. Ezt követően a vizsgálat alanyainak egészségi állapotát 37 éven keresztül követték.

A svéd egészségügyi rendszer lehetővé teszi, hogy minden kórházi felvételt vagy jelentős egészségügyi változást rögzítsenek és az szükség esetén az egész országra vonatkozólag bármikor elérhető legyen. Ennek megfelelően, ha a vizsgált személyek közül bárkivel bármilyen szív- és érrendszeri esemény történt, az bekerült a nyilvántartásba.

A részletes statisztikai értékelés eredménye szerint a fiatal korban már látszó, depressziós tünetek és az évtizedekkel később bekövetkező infarktus között összefüggés nem volt. A korai szorongás viszont azt jósolta, hogy a későbbiekben nagyobb valószínűséggel várható szívroham, mint akkor, ha ilyen fiatalkori tünetek nem voltak.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához