Az ekcéma enyhe formája száraz, kivörösödött, viszkető bőr tüneteivel jelentkezik. Súlyosabb esetben a bőr berepedezhet, vérezhet is. A betegség negatívan befolyásolhatja az alvást és az életminőséget. Az iskolás gyerekek 20 százaléka, illetve a felnőttek közül minden 12. szenved tőle.
A kutatók szerint néhányan úgy vélik, hogy a kemény víz ront a helyzeten, mert sok benne a kalcium és a magnézium, így több szappant használnak az emberek, mely fokozza a bőrirritációt. Ennek ellenőrzésére a kutatócsoport 159 közepes és súlyos ekcémában szenvedő gyermek otthonába szereltetett be vízlágyító rendszert. Összehasonlításként 164 olyan otthont is vizsgáltak, ahol nem működött hasonló berendezés.
Három hónappal a készülékek behelyezése után a kutatók azt tapasztalták, hogy az érintett gyerekeknek semmilyen előnyük nem származott belőle. "Nagyon örültünk volna, ha egyértelműen javított volna az állapotukon, de nem így lett, ezért szembe kell néznünk az igazsággal." - mondta Williams. Ennek ellenére sok szülő döntött úgy a tanulmány végeztével, hogy megvásárolja a vízlágyító berendezést, és nagyon fontos belátni azt is, hogy a készülék más előnyökkel is bírhat a családok számára.





















1. A víz keménysége, vagy a klór?
Én is találkoztam ezzel a vélekedéssel, de valóban nem a víz keménységéért felelős sók felelősek az ekcéma kialakulásáért! Sőt, ha a vízlágyító nem élelmiszer ipari ioncserélő gyantával van töltve, még súlyosbíthatja is a problémát. Viszont azért akarta a tesztelők többsége megtartani a vízlágyítót, mert jobban habzanak a tisztálkodószerek, kevesebb szükséges belőlük, jobb a víz tisztítóhatása, és a bőrnek mégiscsak jót tesz a lágy víz használata. No nem az ekcéma tekintetében, de a keménységet okozó sók bázikus (lúgos) pufferanyagok, melyek tönkreteszik a bőr savköpenyét, lúgos irányba tolva annak pH-ját.
Az ekcéma kialakulásáért inkább az erős oxidáló, allergén klór felelős, mely egy meleg vizet is elviselő speciális KDF-aktívszenes szűrővel semlegesíthető. Rövid technológiai leírás:
http://viztisztitos.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=431923
Ezek a szűrők jóval olcsóbbak, mint a bonyolult vízlágyítók, sőt helyi kezelésre is alkalmas változatban (zuhanyszűrő) is kaphatók. A klór mellett a szagokat okozó szerves anyagokat, és a nehézfémek mennyiségét is csökkentik (fémallergiások!), ráadásul erős baktériumölő hatásuk is van.