A kutatók összehasonlítottak kétszer hat tehénfogat, melynek külső szerkezete nagyon hasonlít az emberi fogakéra. Spektrométer (a szín intenzitását mérő műszer) segítségével értékelték ki az elszíneződés mértékét. Azt találták, hogy az egy órára fehérborba, majd fekete teába mártott fogak jobban elszíneződtek, melyeket a teába mártás előtt sima vízbe áztattak.
"Ha egy órára borba mártjuk a fogat, azzal azt a hatást modellezzük, ami akkor jelentkezik, ha ebéd közben kortyolgatjuk el a bort." - mondta Mark Wolff, az Egyetem fogorvosi karának professzora, a tanulmány lektora. Az eredményeket a Fogorvos Kutatók Nemzetközi Szövetsége éves gyűlésén tették közzé Miamiban.
"A borban található savak durva foltokat és vájatokat hoznak létre, mely lehetővé teszi más italok vegyületei számára, hogy foltosodást okozzanak és mélyebbre hatoljanak a fogban." - mondta Wolff. A vörösbor azonban még mindig inkább erősebb ezen a téren. Amikor a kísérletet megismételték vörösborral is, az eredmény sokkal sötétebb lett, mint a fehérbor esetében. "A vörösbor a fehérrel ellentétben egy magasan pigmentált anyag, a kromogén." - mondta Wolff. "Az elszíneződés megelőzésének legjobb módja, ha fehérítő fogkrémet használunk, nem kell lemondanunk a bor vagy más italok élvezetéről."
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár









