
A vizsgálatok során kísérleti patkányokat három csoportra osztottak, és az egyik csoport szőlőhéj, a másik szőlőhús kivonatot kapott, míg a harmadik csoportot hagyományosan táplálták. Harminc nap után az állatoknál mesterségesen infarktust idéztek elő és megvizsgálták az elhalt szívizom kiterjedését. A szőlőkivonattal táplált patkányok szívizom-elhalásának kiterjedése- függetlenül attól, hogy szőlőhéjat vagy húst fogyasztottak- sokkal kisebb volt, mint a normál étrenden tartott patkányoké. 'Noha természetesen további vizsgálatok szükségesek, hogy felderítsük az összes antioxidáns hatású anyagot a szőlő húsában, vizsgálatunk az első, amely igazolja, hogy a szőlő húsa is ugyanolyan kedvező hatású, mint a héja, azaz a fehérbor is jótékony hatású lehet a szívre' -áll az eredményeket bemutató tudományos közleményben.










