A kísérlet során a kutatók patkányokon tesztelték a bor jótékony hatásait. Pulykahússal etették a patkányokat, majd két csoportra osztották őket: az egyik csoport tagjai sima vizet kaptak inni a húsevés után, a másik csoport tagjai pedig vörösbort. A borból előzetesen kivonták az alkoholt, hogy annak hatása ne befolyásolja a kísérletet.
Ezek után a kutatók megvizsgálták a patkányok gyomortartalmát és vérét. Az eredmények szerint azoknak a patkányoknak, akik bor nélkül fogyasztották a pulykahúst, sokkal magasabb volt a vérükben az oxidációt elősegítő anyagok koncentrációja. Több kutatás szerint is a testben végbemenő oxidatív folyamatok a felelősek az olyan betegségek kialakulásáért, mint a rák és az érelmeszesedés.
A vörösbort kapott patkányok vérében azonban-valószínűleg a borban található polifenolok jótékony hatása miatt-jóval alacsonyabb volt az oxidációt segítő anyagok szintje. "A polifenolok igen erős antioxidánsok, amik a hús oxidánsaival keveredve kiegyenlítették annak káros hatásait" - nyilatkozta Dr. Shlomit Gorelik, a kutatás vezetője, a jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa.
A polifenolok azonban nem csak a vörösborban találhatók meg: a hagyma, az alma, a tea, a piros szőlő, az eper, az áfonya, a málna és bizonyos olajos magvak is nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az antioxidánst. "A zsíros és vörös húsok túlzott fogyasztása komoly rizikófaktort jelenthet egyes súlyos megbetegedések kialakulásában, de kutatásaink szerint ezek káros hatása csökkenthető magas polifenol-tartalmú étrenddel" - foglalta össze Dr. Gorelik.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár









