2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
Nyitólap  >  Egészségtár  >  Borpatika
Továbbküldés
Tartalom címe: Vörösborral az Alzheimer-kór ellen

    Vörösborral az Alzheimer-kór ellen

    Meglepő kutatási eredményeket tettek közzé a Siani- hegy Orvosi Egyetem kutatói. Megfigyeléseik szerint állatkísérletes modellben a cabernet sauvignon fajtájú vörösbor képes lehet arra, hogy lassítsa a degeneratív idegrendszeri megbetegedés, az Alzheimer- kór progresszióját.
    A kutatók vizsgálataikhoz olyan genetikailag módosított (ún. transzgenikus) egereket használtak, amelyek génállományát úgy módosították, hogy az emberi alzheimeres betegekéhez hasonlítson. A transzgenikus egerek hét hónapon keresztül kb. 6 százalékos alkoholtartalmúra hígított cabernet sauvignont kaptak ivóvíz helyett, miközben két másik egércsoport vagy vizet, vagy hígított alkoholt kapott. A kísérlet végén az átlagosan 11 hónapos egerek közül a borral itatottak egyértelműen jobb eredményeket mutattak a térbeli memóriateszteken, amelyet az Alzheimer-kór megítélésére használtak. Az egerek részletes vizsgálata azt is igazolta, hogy a bor kedvező hatást gyakorolt az amyloid - szintre is. (Az amyloid káros fehérje, amely a betegség során egyre növekvő mennyiségben halmozódik fel a központi idegrendszerben).

    'Tanulmányunk az első, amely állatkísérletes modellben igazolja a vörösbor (cabernet sauvignon) kedvező hatását Alzheimer- kórban- mondta Dr. Giulio Maria Pasinetti és Dr. Jun Wang vezető kutató. 'Alátámasztottuk az Élelmezés-egészségügyi és Gyógyszerészati Hivatal ajánlását, amely szerint napi egy pohár bor a nők és két pohár bor a férfiak esetében segíthet az Alzheimer - kór megelőzésében' -tették hozzá.
     
    Megjelent: 2009. szeptember 21.
    Forrás: Medipress
    Legutóbb frissítve: 2012. január 17.