Ezeket látta már?

Bizonyított: a szoláriumozás emeli egyes bőrrákok kockázatát!

2011.10.27. Módosítva: 2015.11.04.

A szoláriumozás növeli három gyakori bőrráktípus megjelenésének kockázatát - idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál (http://www.sciencedaily.com).

A bostoni Harvard Egyetem orvosi karának munkatársai egy nagyszabású követéses vizsgálat adatait elemezve jutottak arra az eredményre, hogy a bazálsejtes és a pikkelysejtes karcinóma, valamint a melanóma előfordulásának kockázata is emelkedik a szoláriumozással.

Bizonyított: a szoláriumozás emeli egyes bőrrákok kockázatát!

Mingfeng Zhang és csoportja 73 494 nővér adatait elemezte, akik 1989 és 2009 között vettek részt a vizsgálatban. Nyomon követték, hogy középiskolásként, főiskolásként, illetve 25-35 éves korukban mennyi időt töltöttek szoláriumban, majd összevetették az eredményeket azzal, hogy a későbbiekben hány bőrrákos eset fordult elő körükben.

Az elemzésből kiderült, hogy évente néggyel több szoláriumozás 15, 15 és 11 százalékkal növelte az említett ráktípusok kialakulásának kockázatát.

A szoláriumozás hatása az életkortól is függött. Zhang kiemelte, hogy a fiatalabb életkorban, napágyban eltöltött idő nagyobb arányban növelte a rákkockázatot, mint a későbbi, 25-35 év közötti beltéri "napozások".

A tanulmányt az Amerikai Rákkutatási Társaság hét elején tartott nemzetközi konferenciáján ismertették.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához