Ezeket látta már?

A cukorbetegség életmódrendezéssel megelőzhető

A szakemberek szerint a cukorbetegség akár csupán életmódrendezéssel is megelőzhető.

A cukorbetegség életmódrendezéssel megelőzhető

Érdekes tudományos eredményről számoltak be a cukorbetegség megelőzésével kapcsolatban finn kutatók a neves tudományos lapban, a The Lancet-ben. A szakemberek szerint a cukorbetegség akár csupán életmódrendezéssel is megelőzhető.

A Finn Nemzeti Közegészségtani Intézet Jaana Lindtsröm vezette munkacsoportja 522 túlsúlyos, középkorú férfi és nő részvételével végezte hét évig tartó vizsgálatát. A kutatás alanyai mind az ún. csökkent glükóz-tolerancia állapotában voltak, ami a cukorbetegség egyik előrejelzője. Az egyik csoport tagjai számára a szakemberek rendszeres tanácsadást tartottak mintegy négy éven át arról, hogyan rendezzék életvitelüket, míg a másik csoport kontroll csoportként szolgált. Az első csoportban a következő javaslatokat tették a páciensek számára:

Adja le testtömege legalább 5 százalékát!

A napi zsírbevitel ne haladja meg a napi energiaszükséglet 30 százalékát.

A telített zsírsavak csak a napi energiaszükséglet legfeljebb 10 százalékát adják.

Legalább 15 gramm élelmi rost jusson minden 1000 kalória ételre.

Legalább napi 30 percet töltsön közepesen intenzív testmozgással.

A kontroll csoport tagjai is megkapták ezeket az információkat, de csak tájékoztató jelleggel, és számukra nem biztosítottak rendszeres konzultálási lehetőséget.

Az eredmények szinte magukért beszélnek: a konzultáció négy éves időtartama alatt az első csoportban a cukorbetegség gyakorisága 43 százalékkal volt alacsonyabb, mint a kontroll csoportban, és miután a konzultációk véget értek, a gyakoriság akkor is 36 százalékkal kevesebb volt. A szakemberek úgy vélik, hogy a kedvező hatásért leginkább a testtömeg-csökkentés a felelős. "Úgy tűnik, a cukorbetegség kialakulásának kockázatát rendszeres életviteli konzultációval csökkenteni lehet" - mondta Dr. Lindström.

medipress.hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához