Ezeket látta már?

Melanoma malignum

2010.07.15. Módosítva: 2016.09.23.

A melanoma malignum az egyik legrosszabb indulatú, a bőrt és a nyálkahártyákat érintő daganatos megbetegedés. Száma az utóbbi évtizedekben nagyon megemelkedett. A felnőtt populációt érintő betegség. A melanoma gyakrabban jelentkezik világos bőrű egyénekben, erős és idült napfénybehatás következtében. Az esetek felében ép bőrterületen jelentkezik. Az esetek kisebb százalékában anyajegyből, illetve ritkán kék anyajegyből indul ki.

A melanoma malignum megjelenése

Melanoma malignum

Általában sötétbarna, barnás fekete színű, de keveredhet benne fehér, kék, bíbor és piros is. Alakja változatos. Széle inkább szabálytalan szerkezetű. Kiemelkedő felületet is gyakran mutat. Mérete meghaladhatja az 5 mm-t.

A melanoma malignum diagnózisa

Az orvosnak segítséget ad a dermatoszkóp, mely 10x nagyításban képes ábrázolni a bőrfelületet. A biztos diagnózist szövettanilag kell megerősíteni. A helyes eljárás ilyenkor a terület kimetszése 2,5 cm-es biztonsági zónával az ép szövet felé.

A melanoma malignum kezelése

Alapvető kezelés a tumor excíziója, vagyis kivágása. Szövettani diagnózis után a területet újra ki kell metszeni ép területtel együtt, melynek nagyságát a tumor vastagsága határozza meg. Amennyiben a melanoma vastagsága feltételezhetően 1 mm-nél vastagabb, a tumor eltávolításával egyidejűleg a környező nyirokcsomókat is el kell távolítani. Ha a környező nyirokcsomókban áttét van, azok eltávolítása szükséges a melanomával együtt. Távoli áttétek esetében a műtéti beavatkozás nem elegendő. Kemoterápiás kezelés és a beteg rendszeres gondozása szükséges.

A melanoma malignum prognózisa

Fontos, hogy a melanomára gyanús elváltozást korai stádiumban kell megmutatni szakorvosnak. Alapvetően a tumor vastagsága és annak elhelyezkedése határozza meg. A tumor vastagsága meghatározza, mekkora a veszélye a nyirokcsomó és a távoli áttéteknek. ennek ismeretében állítják fel a melanoma stádiumbeosztását. A végtagokon elhelyezkedő melanoma malignum jobb kimenetelű általában, mint a törzsön vagy a fejen található, mert előbbieken rosszabb a nyirokelvezetés, és ebből kifolyóan a tumor terjedési lehetősége is.

Forrás:

Dr. Dobozy Attila: Bőrgyógyászat 2001

Korszerű orvosi diagnosztika és terápia – Melánia Kiadó

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához