Egy új, a Carcinogenesis című tudományos szaklapban múlt héten publikált tanulmány megállapította, hogy a szőlő magjából készült kivonat (GSE) képes elpusztítani a feji és a nyaki területen elburjánzott rákos laphámsejteket, úgy, hogy eközben az egészséges sejtek egyáltalán nem károsodnak.
„Ez meglehetősen nagy előrelépés a rákkutatásban. A rákos sejtek nagyon gyorsan növekednek és fejlődnek, ám mikor olyan környezetbe kerülnek, amely nem kedvező a számukra, ahol nem képesek a további növekedésre, akkor könnyel elhalnak” - magyarázta Dr. Rajesh Agarwal, a denveri Coloradói Egyetem Rákkutató Központjának tudományos munkatársa és a Skaggs Gyógyszerészeti Centrum professzora.
A szőlőmag-kivonat éppen ilyen feltételeket teremt a rákos sejtek számára, amelyben nem képesek a növekedésre. A tanulmány eredményei szerint a szőlőmagból készült kivonat miközben károsítja a rákos sejtek DNS-ét, egyben meg is gátolja a sejtek gyógyulásának lehetőségét. Ráadásul az egereken végzett kísérletek során semmiféle toxicitást nem lehetett kimutatni (az egészséges sejtekre, szövetekre), hangsúlyozta a kutatás jelentőségét Dr. Agarwal.
A rákos sejtek akkor támadhatók a leghatékonyabban, ha kiiktatják a védekező mechanizmusukat, így ugyanis nem lesznek képesek a regenerálódásra.
A kutatócsoport abban bízik, hogy rövidesen elindulhatnak a GSE hatását felmérő klinikai vizsgálatok, és ennek eredményeképpen megszülethet egy hatékony kiegészítő, ún. másodvonalbeli terápia a fej-nyaki laphámsejtes daganatok kezelésére.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár















