Ezeket látta már?

Egyes daganatok esetén nagyobb a trombózisveszély

2015.03.10. Módosítva: 2016.05.24.

A rosszindulatú daganatok már önmagukban nagy veszélyeket hordoznak, ám bizonyos fajtái a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát is lényegesen megnövelik. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a vérrögösödés megelőzésére hívja fel a figyelmet.

Ezért nő meg a trombózis kockázata daganat esetén

Egyes daganatok esetén nagyobb a trombózisveszély

A daganatos betegségek során sok esetben jelentősen megnövekszik a szöveti faktor mennyisége, ami az úgynevezett véralvadási kaszkádot fokozott aktiválódásra készteti. Ráadásul több tanulmány szerint a tumorsejtek közvetlenül is aktiválhatják a thrombint és a X faktort, ami a véralvadási folyamat kulcsszereplője, hiszen az oldható fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja, ami megszilárdulva vérrögöt képez.

Viszont ez csupán az egyik része annak, hogy a rákos paciensek 10-30 százalékánál diagnosztizálnak mélyvénás trombózist, ami rossz esetben halálos tüdőembóliát is okozhat. Számos esetben ugyanis a trombózis jelentkezése az első jel, tehát azoknál a betegeknél, akiknél koruk, rizikójuk stb. miatt a daganatos betegség valószínűsége fennállhat, érdemes részletes kivizsgálásnak alávetni magukat (UH, CT, MRI, markerek, stb), hogy e módszerekkel már a legkisebb daganatra is fény derüljön. Ezek idejekorán operálva és kezelve akár teljes gyógyulást is eredményezhetnek.

Ugyanakkor a daganat elpusztítására szolgáló kezelés, a kemoterápiás gyógyszerek közül számosak trombogének, azaz megnövelik a vérrögösödés esélyét, hiszen jelentősen károsítják az erek belső, endothel falát. Ráadásul a tartós fekvés és a vénákra nehezedő esetleges nyomás is előidézheti a mélyvénás trombózist- mondja Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Kockázatfelmérés a biztonságért

Az sajnos egyelőre nem kivitelezhető, hogy az összes daganatos megbetegedés esetén megelőző kezelésben vegyen részt a beteg, csak akkor, ha megnövekedett rizikóval kell számolni. Ide tartozik többek között a paciens életkora, laboreredményei, veleszületett/szerzett trombofíliája, testtömegindexe, a daganat típusa/stádiuma, egyéb betegségek, stb. Amennyiben a szakorvos úgy gondolja, célszerű profilaxis – megelőző- kezelésben részesíteni a beteget, úgy általában alacsony molekulatömegű heparint (LMWH) javasol. Arra a kérdésre, hogy ezt meddig érdemes alkalmaznia a betegnek, előre nincs egyértelmű válasz, hiszen ez attól függ, meddig áll fenn fokozott kockázat-és ez alapján akár élethosszig tartó megelőző terápia is szükséges lehet, természetesen folyamatos orvosi kontroll mellett.

Nagy kockázatú daganatok VTE szempontjából

agydaganat

hasnyálmirigyrák

petefészekrák

leukémiák

limfómák

gyomor-/vastagbél-/végbélrák

Forrás: Trombózisközpont

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához