Halász Juditnak évekkel ezelőtt a szemébe mondták a barátnői: ostobaságot csinál, ha nem megy el a mammográfiára. Az évtizedek óta gyerekek és felnőttek között egyaránt töretlen népszerűségnek örvendő színésznő saját bevallása szerint ugyanis annak ellenére csak a mások problémájának gondolta a rákbetegséget, hogy családjában is többen szenvedtek rosszindulatú daganatos kórtól.
– Édesanyám és apai nagyanyám egyaránt rákban haltak meg, s a szélesebb családban is többen küzdöttek a betegséggel. Annak ellenére, hogy mint a legborzalmasabb betegségek egyikére tekintettem a rákra, valamiért úgy gondoltam, hogy engem nem érhet utol – vall korábbi meggyőződéséről Halász Judit, aki barátnői unszolására végül rászánta magát, s a kilencvenes évek közepétől kezdve rendszeresen eljárt a szűrésekre. A rutinvizsgálatok alkalmával éveken át mindent rendben találtak, mígnem 2000-ben azt mondták neki a rendelőben: várjon egy kicsit, mert beszélnie kell egy orvossal.
– Nyaralásból értünk haza, kipihenve jöttünk meg, mind lelkileg, mind fizikailag remekül éreztem magam a bőrömben, ezért nagyon váratlanul ért, amikor a rendelőben közölték: további vizsgálatokra van szükség, mert a mammográfia gyanús elváltozást jelez. Ultrahang, majd szövettani mintavétel következett, amely nyomán egyértelművé vált a mellrák diagnózisa. Az illetékes doktornő köntörfalazás nélkül közölte, hogy daganatos betegségem van, s rutinszerűen, az együttérzés legkisebb jele nélkül világosított fel arról, melyik osztályt szokták javasolni a betegeknek, ahol elvégeztethetik a szükséges műtétet – emlékezik vissza a rendelőintézetben történtekre a művésznő, akinek abban a pillanatban az adott erőt, hogy nem volt egyedül. Férje várt rá a váróteremben.
– Az első sokk után a kétségbeesést egyre inkább elnyomta a remény: bíztam abban, hogy időben felfedezték a bajt ahhoz, hogy segíteni tudjanak. A leleteimről egy ismerős orvos véleményét is kikértem, s miután ő is megerősített a mihamarabbi műtét szükségességében, nem vacilláltam: felkerestem a sebészeti osztályt, amit azért ajánlottak, mert ott sok hasonló operációt végeznek. Gyakorlatilag a diagnózistól számított egy hét leforgása alatt megtörtént az első, majd egy hónap múlva egy második operáció.
Az újabb kihívást az utókezelések jelentették, hiszen azok mellékhatásairól nemcsak sok rossz tapasztalatuk van a betegeknek, a kemoterápiáról és a sugárkezelésről keringő tévhitek és városi legendák még inkább felerősítik az emberekben a félelmet. Nem volt ez másként Halász Judit esetében sem, ő is tartott az elhúzódó, testet-lelket megviselő terápiától. Végül egy olyan onkológus doktornőhöz kerül, aki csaknem kizárólag emlőrák kezelésével foglalkozott, s nemcsak a terápiák terén volt naprakész, hanem emberségével is sokat adott betegeinek.
A cikk folytatását lásd a Rákgyógyítás oldalon!
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Többféle betegség együttesen
- Friss hírek
- Videótár














