Halász Juditnak évekkel ezelőtt a szemébe mondták a barátnői: ostobaságot csinál, ha nem megy el a mammográfiára. Az évtizedek óta gyerekek és felnőttek között egyaránt töretlen népszerűségnek örvendő színésznő saját bevallása szerint ugyanis annak ellenére csak a mások problémájának gondolta a rákbetegséget, hogy családjában is többen szenvedtek rosszindulatú daganatos kórtól.

– Édesanyám és apai nagyanyám egyaránt rákban haltak meg, s a szélesebb családban is többen küzdöttek a betegséggel. Annak ellenére, hogy mint a legborzalmasabb betegségek egyikére tekintettem a rákra, valamiért úgy gondoltam, hogy engem nem érhet utol – vall korábbi meggyőződéséről Halász Judit, aki barátnői unszolására végül rászánta magát, s a kilencvenes évek közepétől kezdve rendszeresen eljárt a szűrésekre. A rutinvizsgálatok alkalmával éveken át mindent rendben találtak, mígnem 2000-ben azt mondták neki a rendelőben: várjon egy kicsit, mert beszélnie kell egy orvossal.

– Nyaralásból értünk haza, kipihenve jöttünk meg, mind lelkileg, mind fizikailag remekül éreztem magam a bőrömben, ezért nagyon váratlanul ért, amikor a rendelőben közölték: további vizsgálatokra van szükség, mert a mammográfia gyanús elváltozást jelez. Ultrahang, majd szövettani mintavétel következett, amely nyomán egyértelművé vált a mellrák diagnózisa. Az illetékes doktornő köntörfalazás nélkül közölte, hogy daganatos betegségem van, s rutinszerűen, az együttérzés legkisebb jele nélkül világosított fel arról, melyik osztályt szokták javasolni a betegeknek, ahol elvégeztethetik a szükséges műtétet – emlékezik vissza a rendelőintézetben történtekre a művésznő, akinek abban a pillanatban az adott erőt, hogy nem volt egyedül. Férje várt rá a váróteremben.

– Az első sokk után a kétségbeesést egyre inkább elnyomta a remény: bíztam abban, hogy időben felfedezték a bajt ahhoz, hogy segíteni tudjanak. A leleteimről egy ismerős orvos véleményét is kikértem, s miután ő is megerősített a mihamarabbi műtét szükségességében, nem vacilláltam: felkerestem a sebészeti osztályt, amit azért ajánlottak, mert ott sok hasonló operációt végeznek. Gyakorlatilag a diagnózistól számított egy hét leforgása alatt megtörtént az első, majd egy hónap múlva egy második operáció.

Az újabb kihívást az utókezelések jelentették, hiszen azok mellékhatásairól nemcsak sok rossz tapasztalatuk van a betegeknek, a kemoterápiáról és a sugárkezelésről keringő tévhitek és városi legendák még inkább felerősítik az emberekben a félelmet. Nem volt ez másként Halász Judit esetében sem, ő is tartott az elhúzódó, testet-lelket megviselő terápiától. Végül egy olyan onkológus doktornőhöz kerül, aki csaknem kizárólag emlőrák kezelésével foglalkozott, s nemcsak a terápiák terén volt naprakész, hanem emberségével is sokat adott betegeinek.

A cikk folytatását lásd a Rákgyógyítás oldalon!