A folyamat aktivál egy p53 nevű fehérjét, melynek feladata az, hogy megakadályozza a sérült sejtek osztódását, elrákosodását. Amelyik sejtben viszont nincs p53, vagy nem termel elegendő működőképes p53-t, ott megindulhat a daganatos sejtek termelődése, ha érintkezésbe kerül a cink-oxid nanorészecskéivel.
Joachim Loo és Ng Kee Woei az egyetem Anyagi Tudományok és Mérnöki Karáról David Leong adjunktus vezetésével végezték el a kutatómunkát. Eredményeikről a Biomaterials című folyóirat számolt be. Ebből az derült ki, hogy a cégeknek újra kellene értékelniük a mindennapi használatra szánt termékekben található cink-oxid részecskék egészségügyi hatásait. Több kutatás szükséges a részecskék használatával és koncentrációjával kapcsolatban.
"Jelenleg információhiánnyal küzdünk a fogyasztói termékekben használt nanorészecskék által okozott kockázat mértékével kapcsolatban, és hogy ezek mit okozhatnak az emberi szervezetben. Ez a kutatás rámutatott a további munkálatok fontosságára, és reméljük, hogy a megfelelő hatóságok bevonásával dolgozhatunk majd ezen" – jelentette ki Loo.
Kee Woei tájékoztatása szerint a csapat további kutatásokat végez majd, mivel egyelőre nem ismert az a mechanizmus, amellyel a cink-oxid részecskéi a DNS-t károsítják. Ezzel szemben világosan látszik, hogy a DNS-károsodás mellett a részecskék más veszélyeket is rejtenek magukban. "A munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a nanorészecskék fokozzák a sejtek stresszes állapotát, ami gyulladáshoz, vagy egyszerűen a sejt pusztulásához vezet" - tette hozzá a tudós.
2012. május 17. csütörtök, Paszkál napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Terhesség, előzmények
- Fogamzásgátlás, hasmenés
- Menopauza, védekezés a teherbeesés...
- Erőnlét hanyatlás, gyógyszeres...
- Tüdő gombásodás kezelése
- Friss hírek
- Videótár















