A Méltóság Mezeje program 2007-ben indult útjára azzal a céllal, hogy a nárcisz szimbólumhoz kapcsolódó eseményekkel felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság életünk végén is megőrizhető és meg is kell őrizni azt. Mindehhez ősszel nárciszhagymákat ültetünk a csatlakozott városok frekventált terein, tavasszal pedig a nárcisz virágzásának idején futást szervezünk az emberi méltóság jegyében.Évről évre egyre több város csatlakozik a Méltóság Mezeje programhoz.
Ennek köszönhetően 2009 októberében már 18 településen Budapesten, Debrecenben, Egerben, Pécsett, Sellyén, Százhalombattán, Szombathelyen, Veszprémben, Vácott, Nagykovácsiban, Szegeden, Budakeszin, Herceghalmon, Nyíregyházán, Hódmezővásárhelyen. Mohácson, Szekszárdon rendeztek virágültetéssel egybekötött eseményeket. Az egyes rendezvények létrejöttében a helyi hospice szervezetek, a helyi önkormányzatok, a helyi iskolák és a városi kertészeti vállalatok vállaltak szerepet.
A Méltóság Mezeje programhoz iskolák is csatlakoztak. Elindítói úgy vélik, hogy már gyermekkorban el kell kezdeni azt a tudatos nevelést, amely a betegséghez és az elmúláshoz való viszonyt természetessé teszi és fejleszti a gondoskodás, segítségnyújtás iránti nyitottságot. Az első esztendő tapasztalatai, valamint a pedagógusok és a gyerekek visszajelzései azt mutatták, hogy valóban szükséges már gyerekkorban foglalkozni az élet és elmúlás kérdéseivel, csak mindehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket.
Ebből kiindulva a program első három évében a csatlakozott oktatási intézményekkel összegyűjtött tapasztalatok alapján elkészült egy olyan képzési program, amely mintát és alternatívát ad arra, hogy a hospice gondolatköre és attitűdje a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve, hogyan és miként jelenhet meg a mindennapi oktatási gyakorlatban. Az alapvető cél, hogy a program által képviselt szellemiség része lehessen a magyar oktatáskultúrának.
Kiadó: Magyar Hospice Alapítvány
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Reflux, rekeszsérv?
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Friss hírek
- Videótár














