A Gingko biloba (páfrányfenyő) leveleiből, olyan antioxidánsokat vontak ki koreai kutatók, melyek képesek a sejteket megvédeni a sugárkárosodástól. A felfedezés a sugárkezelés mellékhatásainak gyógymódját jelentheti a jövőben.
Káros anyagok folyamatosan képződnek a sejt normál anyagcseréje során, de egyes betegségekben, illetve sugárhatás után fokozott mennyiségben termelődnek és fehérjék, illetve a DNS károsítása által a sejt halálát okozhatják.
Chang-Mo Kang kollégáival a koreai Sugárzástani és Orvostudományi Intézetben egészséges, 18 és 50 év közötti emberektől gyűjtött fehérvérsejteket Gingko biloba, azaz páfrányfenyő kivonatával, illetve egyszerű sóoldattal kezeltek.
A sejteket sugárzásnak kitéve azt tapasztalták, hogy a sóoldattal kezelt sejtek mintegy harmada, míg a Gingko bilobával kezelteknek mindössze huszada pusztult el a sugárzás hatására. Ezt a szignifikáns különbséget később állatkísérletekben is kimutatták.
A Gingko biloba hatóanyagainak számos kedvező hatása van, gyógyszerként is alkalmazzák az időskori elbutulás, illetve az Alzheimer-kór megelőzésére és a memóriafunkciók javítására. Az International Journal of Low Radiation friss számában közölt eredmények szerint a gyógynövény kivonata képes a sugárzás által a sejtben termelődő káros anyagok hatását kivédeni, és ezzel a sejthalált megelőzni.
2012. február 10. péntek, Elvira napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Reflux, rekeszsérv?
- Stroke után...
- Krónikus köhögés
- Relfux és egyéb problémák
- Képalkotó vizsgálat: emlő
- Fülzúgás. zsibbadás
- Agyi esemény után
- Romló kézírás
- Friss hírek
- Videótár














