A kutatók 1251 olyan prosztatarákos esetet vizsgáltak 2000 januárja és 2008 júniusa között, amelyekben a férfibetegek prosztata-eltávolításon estek át. A páciensek alacsony kockázatú betegségben szenvedtek, mert prosztatájuk kevés prosztataspecifikus antigént (PSA) termelt, és legfeljebb hat Gleason-ponttal rendelkeztek. Ez a pontérték a daganat az első biopsziák során mért súlyosságát jelzi.
A kutatók kizárólag alacsony kockázatú betegeket vizsgáltak, akik számára kevésbé agresszív kezelés, például megfigyelés is alkalmas lehetne. Ez a lehetőség egyes betegeknél biztonságos lehet, mert a prosztatarák gyakran olyan lassan növekedik, hogy sosem jelent veszélyt a beteg életére.
A VICC kutatói kimutatták, hogy az esetek 31 százalékában, amikor a patológus megvizsgálta a műtét során eltávolított szövetet, a daganat súlyosságát a műtét előttihez képest felfelé módosította, és a kisebb prosztatával rendelkező férfiak esetében nagyobb volt a valószínűsége a felfelé módosításnak a műtét után.
A rákkutatók olyan plusz kapaszkodókat próbálnak felderíteni, amelyek segíthetnek az orvosoknak abban, hogy megfelelő tanáccsal láthassák el betegeiket azzal kapcsolatban, hogy biztonságosan választhatnak-e kevésbé agresszív kezelési módot a prosztata eltávolítása vagy a sugárkezelés helyett. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a PSA és a prosztataméret aránya összefügg a daganat súlyosságával, vagyis a nagy mennyiségű PSA-t termelő kisméretű prosztata esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyosabb daganat, míg a nagyméretű, sok PSA-t termelő prosztata esetében a daganat nagyobb valószínűséggel jóindulatú prosztata-megnagyobbodás.
A szakértők szerint az új eredmények újabb kapaszkodóval szolgálnak az orvosoknak a betegek tanácsadásában. Ez alapján az alacsony kockázatú betegeknek nagyobb valószínűséggel javasolhatják az agresszív kezelést, amennyiben kisméretű prosztatával rendelkeznek, mert ilyenkor nagyobb lehet az esélye a magasabb stádiumú daganat kialakulásának.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a prosztata mérete nem számít döntő jelnek, mindenképpen pontosabb vizsgálatokat kell végezni.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár















