Dario Neri professzor és munkatársai a Philochem nevű céggel együttműködve erre alapozva fejlesztettek ki egy szert, kísérletes körülmények között a rákos állatok kétszer tovább éltek, mint a kezeletlen csoport egyedei.
Az Angewandte Chemie International Edition oldalain bemutatott módszer számos ponton eltér az eddig alkalmazott módosított antitestektől. A makromolekula nem közvetlenül a daganatsejteket célozza, hanem a tumor környezetében lévő újonnan képződött ereket. Az eljárás ezáltal gátolja, hogy a tápanyag a daganatszövethez jusson, ami gátolja a növekedést. A stratégia nem csupán egy daganattípuson lehet hatásos, hanem elméletben szinte minden tumornál. Ráadásul ezáltal a daganatban valószínűleg lassabban alakul ki a kemoterápiás szerrel szembeni rezisztencia.
Egy másik lényegi különbség, hogy a makromolekulák nem a daganat sejtfelszíni mintázatát ismerik fel, hanem a szövet kocsonyás alapanyagát, az extracelluláris mátrixot. Ily módon a kemoterápiás szer csupán a daganat környezetében szabadul fel, és el is jut addig a pontig. Harmadrészt az antitest és a sejtméreg nem egy kötőmolekulán keresztül, hanem közvetlenül kapcsolódik egymáshoz, ami leegyszerűsíti az előállítást, és könnyebbé teszi az irányítást. Ráadásul kiküszöbölhetővé válik számos probléma, melyet a kapcsoló molekula idézne elő.
A módszer ugyan állatkísérletes körülmények között hatásosnak bizonyult, azonban az emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatig még további kutatásokra van szükség.
