A fiatalabb korosztály körében kevéssé ismert a mammográfia. A vizsgálat eredményei alapján a nők 8 százaléka azért hanyagolja el a vizsgálatot, mert nem érzi szükségesnek azt. Arányuk az életkor emelkedésével jelentősen csökken, viszont fontos kiemelni, hogy a 18-35 év közöttiek 13-14 százaléka vélekedik így. Viszonylag alacsony (5%), aki nem tudja mi a teendő a mellek vizsgálata kapcsán, ők elsősorban 18-25 év közötti fiatalok (13%).
A legtöbben, a nők 43 százaléka magának figyeli, tapintásos módszerrel emlőit, arányuk elsősorban a középkorú-idősebb hölgyek és a magasabb végzettségűek esetében magasabb.
A nők közel 20 százaléka orvosi segítséget vesz igénybe. A nőgyógyász által végzett tapintásos mellvizsgálat aránya a 18-25 év közöttiek körében kiemelkedősen magas (34%) más korcsoportokhoz képest.
A válaszadók 26 százaléka műszeres vizsgálattal ellenőrizteti melleit, és arányuk a 46 év felettiek körében ugrik meg jelentősen: ennél fiatalabb korban ugyanis 10 százalék körül vagy attól jóval elmarad, 45 év felett viszont 40-45 százalék a mammográfiát említők aránya.
Szokta-e Ön, és ha igen, hogyan szokta vizsgálni melleit egészségügyi szűrési céllal?
A mellrákkal kapcsolatos statisztikák ismeretében némiképpen fenntartásokkal fogadhatók a fenti eredmények. Fontos megjegyezni, hogy a kutatás célja, annak vizsgálta volt, mennyire van jelen a mell vizsgálata a magyar nők egészségtudatosságában, gondolkodásában, nem vizsgálta ugyanakkor az ellenőrzések gyakoriságát vagy a saját részre végzett tapintásos vizsgálat helyességét. Hangsúlyozni kell, hogy nem elég a szűrés szükségességéről tudni, annak hatékonysága érdekében megfelelő eljárással és rendszerességgel kell azt végezni.
Mammográfiával a mellrák korai stádiumban is kimutatható
A felmérésből kiderül, hogy csak az idősebb korosztály veszi számításba a mammográfia lehetőségét.
"A mammográfiával már korai stádiumban lényegesen jobban felismerhetőek a kóros elváltozások, és a rákmegelőző állapotok. Tudományosan bizonyított, hogy a 40 év feletti korosztályban a mammográfia jelenleg az egyetlen olyan módszer, amely alkalmas az emlődaganatok korai felfedezésére, a szűrésre. Ezt még a hagyományos mammográfiás technika alkalmazásával érték el. Az utóbbi 2 évtizedben tökéletesített digitális technikával készített vizsgálatok ugyanolyan- bizonyos tekintetben például a meszesedések diagnosztikájában, valamint a denz, kötőszövet dús emlőkben jobb eredményeket mutatnak. Emellett nem elhanyagolható az a tény, hogy a digitális mammográfia alkalmazása során közel 25%-kal kisebb sugárterhelés éri az emlőt, valamint az esetleges expozíciós hibák ismétlés nélkül javíthatók."– hangsúlyozza dr. Ormándi Katalin, Magyar Radiológusok Társasága (MRT) Emlődiagnosztikai szekciójának elnöke.
"A berendezés az orvos-szakmai szempontból is további jelentős előnyökkel jár, hiszen a felvételek elkészítése egyszerűbb, gyorsabb, lehetőség nyílik a távleletezésre, valamint a szakmai és szakmaközi konzultáció is könnyebben biztosítható." – teszi hozzá a doktornő.
A fenti szakmai ismeretek valamint a lakossági igények eredményeként az Euromedic Diagnosztika 2011. november 22-től két új, digitális mammográfiai berendezés működtetését kezdte meg, amelyek a Szegedi Tudományegyetem Rendelőintézetben és a Pathologiai Intézetben lévő részlegein érhetők el.
A kutatásról: A Szinapszis Kft. 2011 novemberében telefonos, kérdőíves kutatás keretében vizsgálta a kérdést. A válaszadó hölgyek száma összesen 550 fő volt, a minta országos lefedettségű, életkor, régió és településtípus alapján országosan reprezentatív.
Bővebb információ a kutatásról:
Kiss Katalin
www.szinapszis.hu
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár
























1. Mammográfiai szűrővizsgálatom
Én mindig is szorongtam,mielőtt elmentem volna a vizsgálatra.Láttam magam előtt,ahogy ott állva,a gép nyomja össze a melleimet,és már így is rémes volt,hát még átélni. Szerencsére ma már fájdalommentes a vizsgálat. Én ő hozzá szoktam járni: http://www.mayerlaszlo.hu/component/content/article/18-doboz/98-mammografiai-szures. Köszönjük a hozzászólást! üdvözlettel, a szerkesztő