Hirdetés

CT vizsgálat

A CT (komputertomográfia) a hagyományos röntgen vizsgálat továbbfejlesztett változata, amely kitűnő térbeli és kontrasztfelbontású képet ad a test anatómiai viszonyairól. Az eljárás során harántmetszeti (keresztmetszeti) felvételeket készítenek a test vizsgálandó részéről, melyeket egy számítógép összegez, és az orvos számára értékelhető képet alkot.

Hirdetés

CT vizsgalatA berendezés egy vékony sugárnyalábot kibocsátó röntgencsőből és azzal szemben egy köríven elhelyezkedő érzékelődetektorokból áll. Ez a beteg körül körbefordul, miközben a detektorok több alkalommal, különböző irányokból megmérik az adott területen áthaladó röntgensugár intenzitását.

Az adott terület röntgensugár elnyelőképességének vizsgálatából, illetve annak változásából az esetleges kóros folyamatok (daganatok, sérülések, vérzések) meglétére, és azok pontos helyére lehet következtetni.

A CT vizsgálat alkalmazási területei


Az összes testtáj (koponya, gerinc, mellkas, has, végtagok) és valamennyi szervrendszer (idegrendszer, tüdő, hasi szervek, váz- és izomrendszer) keresztmetszeti vizsgálatára alkalmas. Kimutathatók vele a daganatok, gyulladások, sérülések, vérzések. A CT-angiográfia pedig az erek rendellenességeinek - értágulat, trombózis - kitűnő ábrázolását teszi lehetővé.

Számos egészségügyi problémánál a CT a legbiztosabb eredményt adó képalkotó eljárás. Sok esetben kiválthatók vele az egyéb diagnosztikai módszerek, vagy akár a feltáró műtét is. Már ismert betegség esetén pedig nyomon követhető az alkalmazott kezelés hatékonysága. (pl. a daganatos betegeknél a kemoterápia végeztével).

A CT vizsgálathoz szükséges előkészületek


A vizsgálat általában nem igényel semmilyen előkészületet.

A javallattól és a vizsgált testtájéktól függően szükséges lehet kontrasztanyagot alkalmazni. Bizonyos esetekben intravénásan jód – tartalmú kontrasztanyagot kap a beteg. Hasi szervek vizsgálatakor pedig általában fél - egy órával azt megelőzően körülbelül 1-2 liternyi kesernyés ízű, bárium tartalmú folyadékot kell meginni.

Egyes esetekben – elsősorban az alhasi régió vizsgálatakor – szükséges lehet beöntést is alkalmazni. Fontos még, hogy az orvos tudjon róla, ha a páciens allergiás valamire.

A CT vizsgálat menete


A vizsgálatot radiológus vagy képzett szakasszisztens végzi. Először is a ruhákat át kell cserélni a vizsgálathoz használt köpenyre, majd el kell helyezkedni a vizsgálóasztalon.

CT vizsgalatEz utóbbi egy mozgatható asztal, amelyen a pácienst becsúsztatják egy, körülbelül 60 cm átmérőjű nyíláson keresztül a henger alakú gépbe. Mindig a test azon része kerül a röntgencsövek alá, amelyet éppen vizsgálnak. A radiológus ez idő alatt nem tartózkodik a vizsgálóhelyiségben, de hangszórón keresztül utasításokat adhat a betegnek.

A vizsgálat teljes ideje alatt mozdulatlanul kell feküdni. Az orvos időnként megkérheti az alanyt, hogy a felvételkészítés alatt tartsa vissza a lélegzetét. Számos felvételt fognak készíteni, miközben a vizsgálóasztal mindig egy picit arrébb mozdul.

A CT vizsgálat mellékhatásai és kockázatai


A CT egy nagyon biztonságos vizsgálat, bár ionizáló sugárzással jár, a beteg csak nagyon kis dózist kap belőle. Egyetlen lehetséges komplikáció, a nagyon ritkán előforduló kontrasztanyagallergia. Ez azonnali gyógyszeres kezelést igényel. A kontrasztanyag beadásakor a beteg hirtelen melegséget, fémes szájízt és vizelési ingert tapasztalhat.

A báriumos kontrasztanyag az alanyok közel felénél kellemetlen hasi tüneteket; hányingert, hasi görcsöket, hasmenést okoz.

Klausztrofóbiásoknál esetleg gondot jelenthet, hogy hosszabb ideig szükséges a gép belsejében (egy kis zárt térben) mozdulatlanul tartózkodni.

A terhességről, vagy annak gyanújáról mindig tájékoztatni kell a kezelőorvost. Ő fogja eldönteni, hogy a vizsgálat elvégzéséből származó előnyök meghaladják – e annak a magzatra gyakorolt kockázatát.

A vizsgálat után a beteg nem szorul megfigyelésre. Folytatni lehet a szokásos fizikai tevékenységeket, vissza lehet térni a munkába. Az elkészült felvételeket radiológus fogja kiértékelni. Az eredményeket pedig továbbítani kell a vizsgálatot elrendelő kezelőorvosnak.

(forrás: Berényi – Bogner – Horváth – Repa: Radiológia, Springer Hungarica Kiadó, 1997)

További tartalmak diagnózis témában

További tartalmak általános egészségügyi téma témában

Aktuális hírek

Strandolás: óriási veszélyben lehetünk, ha nem figyelünk oda

A vízi balesetek veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki az MTI-nek azt mondta: kellő odafigyeléssel elkerülhetők az életveszélyes sérülések vagy a halálesetek...

Táplálkozási tippek totális hőség esetére

Kánikulában étkezési szokásaink is megváltoznak. Szervezetünk okosan jelzi, hogy több folyadékot igyunk, kevésbé megterhelő ételeket együnk: hallgassunk rá! Az Országos Élelmezés- és...

Mit tegyünk, ha napszúrást kaptunk?

A nyári melegnek nemcsak kellemes hatásai vannak, hiszen a hőség sajnos komoly veszélyekkel is együtt járhat. Ezek közül az egyik leggyakoribb a napszúrás, mely tulajdonképpen a fedetlen fejet érő...

Hőség jön: itt a másodfokú hőségriasztás

Trópusi meleg napok várhatók, a hőség az egészséges embereket is megviselik, hát még a betegeket, gyerekeket, időseket. Előzzük meg a bajt!

Hőségriadó: ezt tanácsolják a sürgősségi osztályon

Továbbra is marad a hőség és úgy tűnik, hosszú, forró nyarunk lesz, nyaraljunk bári itthon, vagy külföldön. Hogyan védekezzünk a szélsőséges időjárás okozta panaszok ellen?

Jó hír a cukorbetegeknek: megváltozik sok kenyér összetétele

A cukorbetegeknek igen szigorú diétát szükséges követniük, melynek egyik alapelve, hogy a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű pékárukat kell fogyasztaniuk a hirtelen vércukorszint emelkedés...

további cikkek >>