Ezeket látta már?

Milyen betegségek okozhatnak tartós fáradékonyságot?

fáradtság, vesebetegség, légszomj, veseelégtelenség, hólyaghurut,

A folyamatos fáradtság, fáradékonyság hátterében súlyos betegségek is állhatnak.

Az akut betegségek esetén általában jól ismert tünet a fáradékonyság, hiszen az immunrendszerünknek keményen kell küzdenie a gyógyulásért, ez pedig kimerítheti a szervezetünk tartalékait. Abba azonban ritkábban gondolunk bele, hogy a krónikus betegségekkel is összefügghet a fáradékonyság, hiszen az egészségügyi problémák miatt a testünk egyszerűen nem tud elég hatékonyan működni.

Ráadásul, a krónikus betegségekhez gyakran egyéb tünetek is társulnak (az alvászavaroktól a fájdalomig vagy éppen a hangulatingadozásig), melyek hosszú távon szintén elég kimerítőek lehetnek. Következzen néhány olyan betegség, melyeknél az állandó kimerültség és extrém fáradékonyság különösen jellemző lehet!

1. Alvási apnoé

Természetesen, a fáradtság fakadhat abból, hogy éjjel nem tudjuk kialudni magunkat, vagyis a fáradtság sokszor tünete, következménye az alvászavaroknak. Előfordulhat, hogy ezeknek teljesen "tudatában" vagyunk (pl. egyszerűen nem tudunk elaludni, gyakran felriadunk), de az is, hogy nem igazán tudjuk, hogy nem alszunk elég mélyen.

Ilyen betegség például az alvási apnoé, mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy alvás közben túlságosan felületessé válik a légzésünk vagy akár hosszabb szünetek is lehetnek a lélegzetvételek között, és a légzéskimaradást köhögés vagy horkantás követi. Emiatt nem tudunk elég mélyen aludni, így nem is tudjuk kipihenni magunkat. Az alvási apnoét sokszor hangos horkolás kíséri – ez azonban olyan tünet, melyről igazából csak a párunk tud beszámolni.

2. Vérszegénység

A vérszegénység tünetei között sokszor találjuk a fáradékonyságot. Mivel a szervezetünkben nincs elegendő olyan vörösvérsejt, mely az oxigént a sejtekhez szállítaná, a sejtjeink egyszerűen nem tudnak elég hatékonyan működni. A vérszegénység kialakulásának hátterében számos probléma állhat, a vitamin- és vashiánytól a veleszületett vérzési rendellenességekig. A vérszegénység tünete a fáradékonyságon kívül lehet még a sápadt bőr, a gyenge és törékeny körmök, a hajhullás, a szédülés, a fejfájás és a szapora szívverés (szívdobogás-érzés).

3. Pajzsmirigy-alulműködés

A pajzsmirigy alulműködését nagyon gyakran kíséri a fáradékonyság, hiszen a pajzsmirigy (illetve az általa előállított hormonok) sok fontos folyamatot irányítanak a szervezetünkben, így az anyagcserénket is. A pajzsmirigy problémáival összefüggő egyéb tünetek lehetnek a megmagyarázhatatlan hízás (vagyis ha úgy szedjük fel a kilókat, hogy sem az étrendünk, sem pedig a fizikai aktivitásunk nem változott), a székrekedés, a bőr kiszáradása és viszketése, illetve az, ha állandóan fázunk.

Egy másik hormonális betegséggel is összefügghet a fáradékonyság: ha a mellékvese nem termel eleget kortizolból. A mellékvese-alulműködés egyéb tünetei között találhatjuk a gyakori szédülést, a fogyást, a hasi fájdalmakat, a hasmenést, illetve a bőr hiperpigmentációját, vagyis azt, hogy a bőrünkön sötétebb foltok alakulnak ki.

4. Depresszió

Nagyon jellemző a depresszióban szenvedőkre, hogy úgy érzik, semmihez nincs energiájuk – emellett pedig a motiváció is hiányzik belőlük, kedvetlenek, kilátástalannak érzik az életüket. A depresszióval összefüggő fáradékonyság részben biológiai okokra vezethető vissza, részben pedig a hangulatzavarokra. A depresszió tünetei lehetnek még a koncentrációs zavarok, az étvágytalanság, és az állandó szomorúság, az öröm elvesztése.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Inszomnia: kutatók szerint így függ össze az alváshiány a stroke-kal

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

fáradtság

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához