Ezeket látta már?

Sokkoló prevenció

Sokkoló prevenció: németországi dohányzásellenes projekt fiatalok elrettentésére... Sokkoló képekkel, elrettentő számokkal és túlélőkkel folytatott megdöbbentő beszélgetéssel igyekszik elriasztani a dohányzástól és leszoktatni a már függővé vált fiatalokat a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Kórház (UKE).

"A nemdohányzás menő" elnevezésű programot Birte Andritzky, az UKE orvosa és kollégái hat évvel ezelőtt hívták életre, azóta hetente 230 diák látogat el a hamburgi előadásokra, amelyek során két óra alatt drasztikus módon szembesülhetnek a mérgező füst hatásaival.

Sokkoló prevenció

A nagy érdeklődés nemcsak a dohányzás ellenes világnap (május 31.) idejére, hanem az egész évre jellemző.

"A program elindításában mérvadó volt, hogy egyre inkább növekszik a fiatal tüdőrákos betegek száma. Ezt orvosként sem lehet elviselni és elfogadni" - mondta el Eckart Laack, a projekt egyik létrehozója.

Andritzky és munkatársai elsősorban felvilágosítani akarják a fiatalokat és megelőzni nemcsak a dohányzásra való rászokást, hanem már a "bűzrudacskák" kipróbálását is.

Az orvosok kvízjátékot rendeznek a gyerekeknek, amelyeken olyan kérdések szerepelnek, mint hogy vajon miért dohányoznak az emberek, fáj-e a dohányzás, honnan lehet felismerni a dohányosokat. A vetítőn ezt követően megfeketedett tüdőről, tumorokról, dohányosok elhalt lábujjairól készült képeket láthatnak a fiatalok.

A tüdőtükrözésről készült videó levetítésekor már egyetlen pisszenést sem lehet hallani a gyerekek körében. "Aki nem szereti a vér látványát, takarja el a szemét" - figyelmezteti az érzékenyebbeket Andritzky. A fiatalokat sokkolja a sárga váladék, a vér, a kátránycsomó és a tumorszövet látványa - a bemutató mindenképpen eléri hatását.

A legerőteljesebb hatással talán mégis a tüdőrákból felgyógyult betegekkel való találkozás bír. A 68 éves Brigitte Drabinskit háromszor diagnosztizálták tüdőrákkal, mindháromszor felvette ellene a küzdelmet és legyőzte a betegséget.

"A diagnózis utáni érzés leírhatatlan, egyszerűen szörnyű. Lezártam az életemet, elbúcsúztam mindenkitől, akit szerettem" - meséli halkan Drabinski, aki tizenhét éves korában gyújtott rá először, hamarosan függővé vált és nem bírt megszabadulni a cigarettától. Ő végül túlélte a betegséget, de csak Németországban naponta négyszázan "esnek el" ebben a harcban.

A hamburgi fiatalok a kutatók szerint átlagosan tizenhárom évesen gyújtanak rá először. Andritzky kollégáival még az előtt akar tenni valamit, mielőtt még túl késő lenne. A 11-12 éveseknek még többnyire nincs kapcsolatuk a dohánytermékekkel, ekkor van még igazán hatása a projektnek - vélik a szakemberek.

A prevenció mellett a hamburgi intézet nagy hangsúlyt fektet a már szenvedélybeteg fiatalok leszoktatására is. Az UKE az első intézmény Németországban, amely ilyen programot indított.

A leszoktató foglalkozások hasonlítanak a felnőtteknek szólókhoz, de sokkal inkább a fiatalok igényeire formálták őket. A fiatal korosztály elsősorban a jelennek él, sokkal kevesebb rálátása van a dohányzás hosszú távú következményeire - mondta el Rainer Thomasius pszichiáter.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához