"Az első karácsonykor is csak azok jutottak el igazán a karácsony befogadásáig, átéléséig, öröméig, akik alázatosak voltak. A gőgösek, a másokat megvetők, kisemmizők, embertelen rendeleteket kiadók, azok nem" - üzente Bölcskei Gusztáv a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő híveknek.
Az alázat azonban - emelte ki - nem mások előtti hajbókolás, nem azt jelenti, hogy az ember nem mer szólni. Idén a "zűrzavar kézikönyve sok mindent elénk tárt: leértékeléseket és átértékeléseket. (...) minősítjük egymást és mások minősítenek minket" - hangoztatta, majd azt kérte: "Urunk, ragaszd össze a zűrzavar kézikönyvének lapjait! Megérett a csiriz."
A püspök szavai szerint Isten nagyon mélyre hajolt karácsonykor: egészen odáig, hogy hangja a világban egy újszülött sírása volt, nem pedig egy csodás isteni szózat. De a gyermek sírása mindig az élet jele. "Isten belesír a világba és azt mondja: itt vagyok, megérkeztem, élek" - mondta Bölcskei Gusztáv. Hozzátette: Isten azt mondja a világnak, hogy szeretlek titeket és igent mondok rátok. De jól vigyázzatok - figyelmeztetett -, "az Isten nem mond mindenre igent, nem ír alá mindent, amit mi elé teszünk."
Leszögezte: Isten igenjébe belefér a nemet mondás is, hogy ne azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle, hanem azt, amire szükségünk van. A püspök egy "elhíresült mondást" idézve - "lassan mondom, hogy mindenki megértse" - azt kérte: "Urunk, nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk. Telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani mások előtt."
Igehirdetése végén Bölcskei Gusztáv ismét utalt a világ "kötelező olvasmányára, a zűrzavar kézikönyvére", mondván: karácsonykor Isten azt üzeni, hogy "összeragasztom lapjait." Az ünnepi istentisztelet vasárnap délelőtt a hagyományos úrvacsora osztással ért véget.
