Bár a bélrendszer parazitái világszerte emberek milliárdjait fertőzik meg évente, több száz millió embert betegítve vagy ölve meg, úgy tűnik aktiválhatják is immunrendszerünket, így segíthetnek a sebek gyógyulásában és a gyulladás csökkentésében.
William Gause kutatásvezető, a newarki New Jersey-i Orvosi Egyetem munkatársa szerint ezeket a férgeket a jövőben ellenőrzött módon felhasználhatják majd súlyos légúti fertőzések, például tüdőgyulladás által okozott tüdősérülések kezelésére.
Gause és csoportja rágcsálókban tanulmányozta a Nippostrongylus brasiliensis nevű férget, amelyhez hasonló horogféreg évente mintegy 700 millió embert fertőz meg, főként a fejlődő világban.
A bélférgek kalandos úton jutnak el a megfertőzött állat vagy ember beleibe. Akkor lépnek be a gazdába annak bőrén - leggyakrabban lábán - keresztül, amikor az a féreg lárváit tartalmazó iszappal vagy vízzel kapcsolatba kerül. A lárva a keringési rendszerbe kerül, amely elszállítja egészen a tüdőig, ahonnan feljut a légcsövön keresztül, ám nyelést követően lekerül a gazda gyomrába. Innen már csak egy rövid kis út visz a belekig, ahol féreggé érik a lárva, majd szaporodik és milliónyi petét rak.
Mivel a legnagyobb kárt a gazdaszervezet tüdejében okozhatja, ezért az evolúció során a testben különleges eljárások fejlődtek ki a horogférgek által okozott károk minimalizálására. Gause és kutatótársai olyan fehérjéket, citokineket találtak az immunrendszerben, amelyek ebben az elhárítási-gyógyítási folyamatban részt vesznek. Működésük közben mobilizálják az immunrendszer különböző elemeit, hogy csökkentsék a gyulladást, és eltávolítsák a fertőzés nyomán visszamaradt hulladékot a szövetekről. Ezzel egyidejűleg szteroidok, úgynevezett növekedési faktorok és további fehérjék termelődését is serkentik, amelyek segítenek a sérült tüdőszövet helyreállításában.
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár










