Beazonosítottak egy olyan hatóanyagot, mely javítja ezen sejtek képességét, hogy felismerjék és elpusztítsák a beteg sejteket, így új kezelési módszer állhat majd a vírusos fertőzésekben szenvedők rendelkezésére. A legyengült immunrendszert is erősíthetné, például csontvelő-átültetés és kemoterápia esetén. A kutatók bebizonyították, hogy hatékonyan védi meg az egereket az influenzától és a herpesz-szerű fertőzésektől. Jelenleg gyógyszergyárakkal dolgoznak együtt, hogy rák és vírusos megbetegedés gyógyítására fejlesszenek ki gyógyszereket.
"Alaposan megerősítjük az immunrendszert" – jelentette kis Eric Vivier professzor, aki a kutatást vezette az Aix Marseilles Egyetem Immunológiai Központjában. "Az elképzelés az volt, hogy javítunk ezen a belső immunitáson és a természetes ölősejtek működésén. A genetikai munkánk alapján fedeztük fel az ezzel a hatással bíró antitestet."
A kutatók a Science folyóiratban számoltak be eredményeikről. Egereket manipuláltak genetikailag: NK-sejtjeik felszínéről hiányzott az a molekula, mely normális körülmények között korlátozza a vírusokra és daganatos sejtekre adott reakciót. A sejtek ennek eredményeképpen sokkal erősebbek lettek. Kiderült, hogy ezek az egerek egészségesek maradtak akkor is, ha viszonylag magas dózisú, herpeszhez hasonló vírussal, illetve az influenza kórokozójával fertőzték meg őket. A kontrollcsoport tagjai ezzel szemben egy héten belül elpusztultak. Ezek után bukkantak rá az antitestre, mely képes blokkolni a falósejtek molekuláit, így ugyanazt a hatást fejtik ki.
Vivier professzor munkatársaival abban reménykedett, hogy ezt gyógyszer formájában is elő tudják állítani, hogy a rákos és vírusos betegséggel küzdők szolgálatába állítsák. "Már rendelkezésre áll ennek az antitestnek az emberi változata, és szeretnénk minél többféle helyzetben kipróbálni, hogy lássuk, miként a legalkalmasabb a kezelésekre" - vélekedett a kutató. "Meg kell azonban még vizsgálnunk, hogy biztonságos és hatékony e, mielőtt belekezdünk a klinikai vizsgálatokba."
2012. február 23. csütörtök, Alfréd napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
Fogászat
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Reumatoid artritisz?
- Méhnyakrák elleni védőoltás
- Gyermekvállalás negyven év felett
- S. aureus fertőzés?
- Kellemetlen szájszag
- Szemészeti, vagy idegrendszeri...
- Kreatin fogyasztása
- Térdízületi problémák,...
- Friss hírek
- Videótár










