Lépmegnagyobbodás (splenomegalia)
Ha a lép kitapinthatóvá válik, szűrő és tároló kapacitása megnő, amely általában annak a jele, hogy a szervezetben kóros folyamatok zajlanak. Ez lehet valamilyen fertőzés, melynek következtében a lépre, mint az immunrendszer fontos tagjára is nagy feladat hárul. A vérképzőszervek rosszindulatú betegségei szintén állhatnak a háttérben.
A megnagyobbodott lép nagyobb számban szűri ki az egészséges sejteket is a vérből. Ez további, különböző problémákhoz vezethet, mint a vérszegénység (a vörösvértestek alacsony száma), gyakori fertőzések (a fehérvérsejtek alacsony száma miatt), és vérzések (a vérlemezkék alacsony száma miatt)
Tünetei a hasi fájdalom, ami esetenként a ball vállba sugározhat. Esetleg étkezéskor túl hamar kialakul a jóllakottság érzet, mivel a megnagyobbodott lép nyomhatja a gyomrot. A lépmegnagyobbodás általában már fizikális vizsgálattal diagnosztizálható, esetleg képalkotó vizsgálatok (röntgen, CT, ultrahang, MR) alkalmazása szükséges. Vérvizsgálatokkal kimutatható a vérsejtek számának csökkenése. A csontvelő vizsgálata pedig fényt deríthet a vérképzőrendszer daganataira.
További veszélyt jelent, hogy a megnagyobbodott lépnél már egészen jelentéktelen trauma hatására is bekövetkezhet a léprepedés.
Kezelése a kiváltó ok kezelését jelenti. A lép eltávolítása csak nagyon ritka esetben szükséges, általában akkor, ha a vérsejteket olyan nagymértékben pusztítja, hogy a fent említett következmények súlyossá válnak, vagy igen nagy fájdalmakat okoz.
Lépciszta
A lépben előfordulhatnak veleszületett, vagy szerzett ciszták, ez utóbbiak oka lehet fertőzés, sérülés, de a kiváltó tényező sok esetben ismeretlen. Nagyon gyakran semmilyen panaszt nem okoz, és csak véletlen fedezik fel más okból végzett vizsgálat során. Nagyságából, vagy elhelyezkedéséből adódóan jelentkezhetnek a tünetek; hasi (bal bordaív alatti) fájdalom, duzzanat, a has feszülése. Kezelését is az határozza meg, hogy okoz-e panaszokat, illetve fennáll-e a szövődmények kialakulásának veszélye. Súlyosabb esetekben műtéti beavatkozás szükséges, melynek során törekednek a lép megtartására.
Léptályog
A tályog (abszcesszus) körülhatárolt gennygyülem, amely a lépben nem gyakori. Általában a szervezet más részein található gennyes gócokból a véráram útján odakerülő kórokozók okozzák. Kezelése antibiotikumokkal, szükség esetén sebészeti beavatkozással történik.
A léppel kapcsolatos másik cikkünk itt olvasható.
Forrás: Gerd Herold: Belgyógyászat, MSD Orvosi kézikönyv a családban, wikipedia
2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja van
-
Egészségtár
-
Betegségek - tünetek
-
Allergiás betegségek
-
Endokrinológia, anyagcsere
-
Bélbetegségek
-
Betegségek és diéták
-
Bőrbetegségek
-
Cukorbetegség
-
Daganatok
-
Diagnosztika
-
Fájdalom
-
Férfi Bajok
-
Fertőző betegségek
-
- Keresők
- Orvosi szótár
-
Kalkulátorok
- Mérje fel egy egyszerű teszttel, van-e makula-degenerációja (szemfenéki meszesedés)!
- Számolja ki, mennyi esélye van arra, hogy a következő 10 évben stroke-ot kapjon.
- Számítsa ki gyermeke várható születési idejét!
- Tudja, hogy kemény munkával megkeresett pénzéből mennyit költ évente cigarettára?
- Tudja meg, hogy túlsúlyos-e!
- Ha teherbe szeretne esni…
- Alma vagy körte?
- Határozza meg tesztünk segítségével, hogy prosztata-megnagyobbodás okozta tünetei mennyire súlyosak!
- Számolja ki, hogy különböző testmozgásokhoz mennyi energiára van szüksége!
- Határozza meg azt a pulzus céltartományt, melynek elérése javasolt a testedzés során!
- Számolja ki, hogy testének mennyi energiára van szüksége nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek!
-
Orvos válaszol
- Fogamzásgátló, a kimaradt tabletták
- Várandósság, terhesvitamin
- Tüdő CT vizsgálata
- Ízületi fájdalom,...
- Fájdalomcsillapító tapasz
- Megfázás és allergia
- Terhesség, vitamin, pajzsmirigyzavar
- Thalassaemia és terhességvállalás
- Friss hírek
- Videótár










